KulturSzalon

A digitális térben hetek óta kering az egri kultúrbotrány. Ahhoz azonban, hogy átlépje a közvélemény ingerküszöbét, az kellett, hogy nyilvánosságra kerüljön egy hangfelvétel is. Kiderül belőle, hogy tavaly nyáron bizonyos művészeket kitiltottak a szép és hangulatos városból, holott nevüket már kinyomtatták a plakátra. Az exkommunikáció így lett felkapott téma az ellenzéki sajtóban.

Kezd állandósuló mozzanattá válni, hogy az ellenzéki oldalon zsidózással vádolják a jobboldali többségű önkormányzat egyik cégvezetőjét. Állítólag lezsidózta Székhelyi Józsefet, aki nem mondhatott Villon-verseket az egri piactéren. Igen ám, de ama hangfelvétel szerint az EVAT Zrt igazgatója nem a saját álláspontját fejtette ki, hanem „csak” összefoglalta  helybéli Fidesz-körökben hallott véleményt: „…mindenki azt mondja, hogy Székhelyi nem jöhet ide, mert ő… ő egy SZDSZ-es, büdös zsidó”. A testes cégvezető az RTL Klub tegnap esti híradójában tagadta, hogy az SZDSZ-t említette volna. Nosza, újra meghallgattam a felvételt, és bár hallani véltem a liberális párt nevét, azt is észrevettem, hogy a nyilatkozó nem tagadta a büdös zsidót. Bizonyára azért nem, mert az önkormányzati bizottság ülésén mások indulatait foglalta szavakba. És itt válik kínossá az ügy. Csúsztatás ugyanis, ha a ellenzéki sajtó egy kétségkívül jobboldali érzelmű önkormányzati alkalmazottnak tulajdonítja a minősíthetetlen minősítést. Ezért nem is említem az illető nevét. Mert a kultúrbotrány nem az, ha valaki nyilvánosan szóba hoz valamit, amit másoktól hallott. Az igazi kultúrbotrány az, ha kiviláglik, hogy egy kisváros jelenleg mértékadó köreiben világnézeti (SZDSZ) vagy/és származási-vallási (zsidó) alapon golyóznak k vendégszereplésre meghívott művészeket.

Értem persze a szerkesztői logikát. Közérthetőbb, hatásosabb névhez, hús-vér emberhez kötni a zsidózást, mint kapcsolatba hozni egy nehezebben körülírható és felfogható jelenséggel. Erkölcsi okból igényelném tehát a tények tiszteletét. Szakmailag viszont az általánosítás lehetőséget teremtene arra, hogy az értelmezők igényesebb publicisztikát írhassanak-mondhassanak. Az ellenzéki sajtónak nemcsak az a dolga, hogy minősítse a hatalmon lévőket. Az is, hogy gondolkodóba ejtse az olvasóit, hallgatóit, nézőit.