Belépés
Beküldés
Jelenlegi hely
Belülről mindenki egyforma
2013. október 2. 13.57 | alexandra.babrik.5
eleinte félve néztem, ahogy kezed remegve siklik a combomon,
figyeltem minden rezdülésed és a libabőrt a karomon.
a habzsoló szád nyakamon botorkált szelíden,
tetszett, ahogy karomat lassan nyakad köré terítem.
testedre, bőrödre rajzoltam a történetünket,
de a tinta lefolyt rólad, mint arcomról egy könnycsepp.
reggelente óvatosan léptem a nyikorgó parkettán, hogy ne verjem föl álmod,
csendben ültem a székeden, távolról néztelek és hallgattam szuszogásod.
megesett, hogy zihálva ébredtél egy szörnyű álomból,
világító csupasz testtel hirtelen kibújtál a takaró alól.
kifeszített ölelés, langyos csók a szájon,
s bennem az érzés mikor a kávét sem kívánom.
ruhák a földön, láncom az asztalon,
mindig volt valami, amit nálad kellett hagynom.
te gyorsan öltöztél, én lassan,
maradásom ott volt minden mozdulatban.
ajtóba álltál, én visszahúztalak,
a bevetett ágyba löktelek, s súgtam: csak még egy pillanat.
hajad kócos volt és vékony a karod,
hátadon kirajzolódtak a csigolya nyomok.
szépnek láttalak, szerettem, ami vagy,
de későn vettem észre, hogy belül már rohadt vagy.
tested még virult és kéjjel kecsegtetett,
de irántam érzést beléd már semmi sem csepegtetett.
bőröd lassan kihűlt, fáztam melletted,
párnád elhúztad, tested is görnyedt lett.
s én gyorsan öltöztem, te pedig lassan vagy félig,
nem kísértél sehová, aludtál, úgy délig.
arcod íve keményebb lett, markánsabb, ahogy mondják,
szemed fénye megkopott, nem tűnt el belőle az önvád.
azóta én is csak kopok, mint egy folyó mosta kavics,
kínlódom, hisz minden, amiben hittem, beláttam, hamis.
Babrik Alexandra
A hozzászóláshoz be kell jelentkezni