Belépés
Beküldés
Jelenlegi hely
Cimbaliband, Hobo, amibe a Hal nem hal bele

Kedden kihagytuk a belvárosi Vidorgást, csak este értünk a vidámság színterére. A Kossuth téri nagyszínpadon a Cimbaliband koncertezett. A zenekar három éve is zenélt a Vidor Fesztiválon. Zene iránti szeretetük és igényességük azóta sem változott. Unger Balázs és bandája ismét egy igazi hungarikum, a cimbalom csodálatos világába kalauzolta a közönséget. Ezúttal magukkal hozták a három tagú, géppuskalábú Fricska Táncegyüttest is.

Átsétáltunk a Móricz Kertbe, ahol a Hobo Blues Band koncertezett. Földes László, Kossuth-díjas magyar bluesénekes, dalszerző, előadóművész és a Hobo Blues Band alapító tagjának és énekesének koncertjére kíváncsiak voltunk. Profi hangzás, szuper koncert, csak a hely volt kicsi a rajongóknak.

A Krúdy Kamarában Emmanuel Robert-Espalieu A HAL NEM HAL BELE c. előadását néztük meg, Katona László és Scherrer Péter előadásában. Adott egy uszoda és benne két férfi piros és kék úszósapkában. A harc elkerülhetetlen. Mert „ha az ember színt választ, akkor azzal családot, tábort, etikát, címert, felségjelet választ”. A változtatás pedig lehetetlen. Az előadásban a valóság és az álom képei váltják egymás, Az előadásban a valóság és az álom képei váltják egymást. Különböző színű sapkák a medencében. A sehova sem tartozók kopaszok. De vajon melyikük ússza gyorsabban a 100 hosszt?
