Belépés
Beküldés
Jelenlegi hely
Civil-e az újságírás?

Nu pagagyi ezt írta november 4-én: „Az újságírás civil műfaj. Egy normális országban nem kellene újságot kiadni egy önkormányzatnak.” De hol van itt normális ország? Lám, az újdonsült (többnyire ellenzéki) polgármesterek fogadkoznak, hogy a városházi sajtójuk független lesz, és nemcsak az ő álláspontjukat közli, hanem az ellenzékbe szorultakét is. Aztán egyre több fénykép jelenik meg a polgármesterről, egyoldalúbbá válnak a közgyűlési beszámolók, és a másik oldal képviselői kiszorulnak az önkormányzati újságból. Egyébként a helyi nyilvánosság állapotát pontosabban jelzi a helyhatósági, mint az önkormányzati sajtó kifejezés.
Akadnak azonban olyan települések, ahol az úgynevezett civil sajtó azelőtt vetette meg a lábát, mint hogy az ellenzéki polgármester átvette volna a hatalmat. Például Dél-Dunántúlon a SzabadPécs.hu vagy Pest környékén a Váci Napló. A pécsi szerkesztőséget a megyei napilaptól eltávolított újságírók alapították, a vácit Furucz Zoltán, az egyik legtapasztaltabb vidéki lapmenedzser. Babos Attiláék azért vannak nehezebb helyzetben Pécsett, mert az új polgármester (a helyi vízművek hajdani igazgatója) gyakorlott várospolitikus ugyan, de a médiaszemlélete kétséges. Vácott viszont olyan elöljárót választottak, akinek még nincsenek várospolitikusi tapasztalatai, de a szakmájára nézve újságíró. Ezért meglepő, hogy Facebook-bejegyzéseiben legkevésbé a nyilvánossággal foglalkozik. Talán azért, mert komolyabban akarja venni a tőle független és piaci alapon működő újságot.
Nemcsak egy harmadik polgármester, az újdonsült érdi elöljáró figyelmébe ajánlom, hogy másfél évtizede az elődje kiszámolta, hány háztartás van a Buda környéki alvóvárosban, és annyi példányban jelentette meg az önkormányzati lapot. Ezzel egyenlőtlen helyzetet teremtett, a másik helyi újság alapítói ugyanis kénytelenek voltak pénzért adni a lapjukat, máskülönben fölkopott volna az álluk. A Gazdasági Versenyhivatal kifejtette, hogy nem adható ingyen a városházi újság, ha ugyanazon a településen magánlap is működik. Az ügy megjárta az összes bírósági fórumot, és egy kivétellel mindegyiken a magánkiadó nyert. Kár, hogy a Legfelső Bíróságon jogerős ítélet semmisítette meg a GVH határozatát.
Ha rajtam múlna, arra kötelezném a régi és az új polgármestereket, hogy épp annyi pénzt adjanak a piaci alapon működő magánújságnak, mint a helyhatósági lapnak. Ha ezt nem szavazza meg a képviselőtestület, akkor pedig szüntessék meg a saját újságjukat.