Jelenlegi hely
Apátlan-anyátlan könyvek
A Vasárnapi Hírekben mindig elolvasom Bächer Iván tárcáit. Szösszeneteiben van egy csipetnyi fájdalom, amely azonban nem uralja el az életteli szöveget. Ezúttal azt fejtegeti, hogy az antikváriumban első ránézésre is megtudja, ki halt meg éppen. A tulajdonosnak ugyanis nem volt még ideje szétszortírozni az örökösök által odacipelt könyvhalmot. Ilyenkor kincseket találhat a magunkfajta böngésző. A tárcaíró két irodalomtörténész, Király István és Szabolcsi Miklós elapátlanodott könyvtárát említi, én is szállíthatok néhány példát.
A pesti kiskörúton van a kedvenc helyem, ahonnan rendszeresen kapom az aukcióra hívó katalógusokat. A negyvennegyedikre nem mehettem el, mert tanítottam, bekarikáztam azonban azokat a köteteket, amelyekre szívesen licitáltam volna. Olvasás közben azt is észrevettem, hogy a hálátlan utódok kinek a könyveitől szabadultak meg. Nemrégiben halt meg Kartal Zsuzsa költő és publicista. Az ő neve nem szerepel ugyan a katalógusban, ám a szakmabeliek tudják, hogy a Hajnal-családnak dedikált kötetek az ő elanyátlanodott könyvtárából kerülhettek az antikváriumba.
Azt meg föl nem foghatom, hogy Vekerdi László fantasztikus bibliotékáját miért kellett kimazsolázni. Nála sokoldalúbb polihisztort nem ismertem, márpedig Németh Lászlótól a kvantummechanikáig terjedő érdeklődése arra hitelesítette volna, hogy több ezer kötetes gyűjteménye olyan közkönyvtárban kössön ki, ahová seregestül járnak diákok. Például a Fővárosi Szabó Ervinben, amelynek közelében bölcsészkar és természettudományos egyetem is található. A katalógus másik fájó érdekessége, hogy Ruffy Péternek dedikált kötetek is feltűntek benne. Elég jól ismertem a kiváló riportert, egyszer-kétszer meg is fordultam a Fény utcai piacra lenéző lakásában. Megcsodáltam a könyvtárát, amelynek értékeit most akár meg is vásárolhatnám, ha volna elég pénzem rájuk.
Ha ennyire nemzetinek mondja magát a kormány, vajon nem kéne fölszabadítani néhány tízmillió forintot, és együtt tartani a neves emberek évtizedek alatt szerzett és féltő gonddal ápolt házikönyvtárait? Elképzelem azt a közkönyvtárat, ahol sok közepes terem van, és mindegyik más nevét viseli. A főiskolások és egyetemisták pedig bármikor beülhetnek a hírességek kötetei közé, hogy megsimogassák a krúdájukat, beszippantsák az illatukat, és megérezzék: milyen körülmények között állt össze az utókor érdeklődésére számot tartó életmű.