Jelenlegi hely
A bazmegelés esztétikája
Többen is ajánlották, hogy nézzem meg a világhálón Dopeman legújabb számát. Meg is hallgattam, és az a benyomásom, hogy szándékosan értik félre azok, akik ellene beszélnek a parlamentben, a sajtóban, s ami még elgondolkoztatóbb: szerzőjét és előadóját bíróság elé akarják vinni, mondván, hogy megsértette a Himnuszt. Csakhogy ő nem a nemzeti himnuszt bazmegezi, hanem azt a rendszert, amelynek haszonélvezői képmutató módon hivatkoznak nemzetre és népre. Negyven éve írok kritikákat, megtanultam elemezni a műalkotásokat, és állítom, hogy ebből a Dopeman álnevű, mocskos szájú művészből a kiábrándultság beszél. A maga érdes modorában ad hangot a népérzületnek.
Az embereket ideig-óráig lehet ugyan etetni jelképekkel és jelszavakkal, a Gyurcsány-féle 66 pontos és az Orbán-féle nemzeti programokkal, előbb-utóbb azonban korogni kezd a gyomruk, és akkor aztán lesz nemulass. Körülbelül ezt „verselte meg” a magyar repper, nem föltétlenül a műfaj másik tehetséges, bár cinikus művelője, Geszti Péter bravúros szalonstílusában. És hogy Dopeman most a világhálós nyilvánosság egyik hazai sztárja lett, mert százezrek töltik le? Ez is csak azt bizonyítja, hogy a közérzetet fejezi ki. Engem szintén dühít, ha az országgyűlési képviselők, beleértve a szocialistákat is, úgy kapnak havonta utazási hozzájárulást - ráadásul többet, mint az én docensi fizetésem -, mintha autójuk naponta megtenné a Zalaegerszeg-Parlament-Zalaegerszeg utat, noha csupán a Csepel-szigetről járnak be a munkahelyükre. A különbség csak az, hogy mérgemben sem használom ama bizonyos kötőszót, legföljebb gondolom. Nem is töltik le annyian a szakmainak szánt blogomat, ez azonban legyen az én kultúremberi visszafogottságom ára.
Elismerem hát az erős szavak létjogosultságát. Ha nem tenném, kitagadnám a magyar drámairodalomból Spiró György Csirkefej című darabját, amelynek körgangos, udvari vécés és ecetfás, beszűkült világát elég nehéz elképzelni Molnár Ferenc bravúros szalontársalgási stílusában. Mellesleg a szociális és nemzeti demagógiájukban megsértett politikusok tiltakozása emlékeztet egy utcasarki jelenetre. A kisfiúnak be nem állt a szája, és mondta, csak mondta azokat a szitokszavakat, amelyeket az óvodából hozott magával. Mire a papája megrántotta a grabancát, és ráreccsent: „Ne káromkodj, baszd meg!”