Jelenlegi hely
Hol terem a szállóige?
A tegnapi széljegyzet nyomán azt kérdezi tőlem egy kolléga, hogy akkor most kinek tulajdonítsa a Gerő Andrástól származó mondatot, amelyet voltam szíves pontosítani. Ahhoz jobbnak kellett volna lennie, hogy egyáltalán névhez kötődjön. Csupán azt próbáltam érzékeltetni, hogy így kezdődik egy gondolat megbeszélése a nyilvánosság fórumain. Aki szóba hozza, elvesz vagy hozzátesz, és a folyamat végén kiformálódik a szállóige. De hogy még érthetőbb legyen, újabb példát említek, ezúttal a Népszabadság mai számából.
Banánország címmel jelent meg figyelemre méltó publicisztika egy kanadai magyar közgazdász, Frank Tibor tollából. A szerző a hungarikumok ürügyén jut el a szódavíztől Schmitt Pál disszertációjáig. Van egy eszmefuttatása, amely kapóra jön. A végén visszatér a címhez, és levonja a következtetést: „Az ilyen tettekkel nyomják le az országot már jó húsz éve egy banánköztársaság szintjére. Ráadásul még banán sem terem. Ja, és (nevében már) köztársaság sincs.” Találó összefüggés, kár, hogy a cikkíró elfelejtett tömöríteni.
A kulcsfogalom ugyebár a banánköztársaság. Kellemes időjárással megáldott ország Dél-Amerikában vagy Afrikában, ahol rengeteg a szegény, és amikor az állam egyetlen szervezett ereje, a hadsereg megunja a korrupciót, átveszi a hatalmat. A junta bevezeti a diktatúrát, amitől a szegények élete nem jobbul, az öntudatos polgárok közérzete pedig rosszabb lesz. Itt még nem tartunk, bár a banánköztársasági hasonlat fel-felbukkan a publicisztikákban. Frank Tibor mondatát így sűríteném: Magyarország nem banánköztársaság, elvégre a banán nem terem meg nálunk, és már köztársaságnak se mondhatjuk magunkat.
Az idézőjelet azért nem teszem ki, mert ez már nem a közgazdász fogalmazása. Mégse írom be a szállóige-gyűjteménybe, mert lehet még rajta farigcsálni. Noha kevesebb esélye van arra, hogy a nyilvánosság vérkeringésébe kerüljön. A banánköztársaság ugyanis elvont fogalom, ezért szóba sem jöhet a nyilvánosság egyik legfontosabb fórumán, a kocsmában. Marad a kávéház, az állandósult összetételű asztaltársaságokkal. Ezt a fórumot se becsülném le, persze. Tavasszal ötven-hatvan járdára kihelyezett kávézót számoltam össze a pesti Nagykörút két oldalán. Ha ezen a láncolaton végigszalad egy újságból vett mondat, akkor van esély az átformálására. Aki pedig a legszellemesebb, még nevére is veheti a szállóigét.