Jelenlegi hely
Károsítja-e természetünket az újságpapír?
Címes hír a mai Népszabadságban: Nem terhelik a napilapokat. Kiderül belőle, hogy január elsejétől környezetvédelmi termékdíjat kell fizetniük a papír alapú médiumoknak. A törvény hiteles szövege még nem jelent meg, de valószínű, hogy az eredeti javaslaton enyhítettek a kormánypárti beterjesztők: a lap egyharmadában hirdetést közlő szerkesztőségek helyett csak az újság felében reklámozók tejelnek majd. A kormány tehát meg akarja vágni a nyomtatott sajtót, bár most már a minőségi részét talán kevésbé. Csakhogy az örömben van egy kis üröm.
A Magyar Lapkiadók Egyesülete szerint a tagjai 2010-ben 25 milliárd forintnyi adót fizettek - kétségkívül a legnagyobb cégek a szakmában. A magyar lapkiadók kilencven százaléka azonban kimaradt az MLE-ből, nincs pénzük tagdíjra. De mert a sokaság tőkeereje kisebb a néhány nagyénál, az ő adójuk csekélyebb mértékű. A kettő együtt körülbelül negyvenmilliárd. A magánkézben lévő nyomtatott sajtó többet ad az államkincstárnak, mint amennyit kap tőle. Ez igazán szép teljesítmény egy halálra ítélt iparágtól, amelynek a koporsójába már lyukat fúrtak, de a szöget még nem verik be.
Mellesleg a természetet megkárosító papír eszméjével idestova másfél éve riogatják az újságkészítőket. Egy gazdaságérzékeny kutató izgalmas tanulmányt rittyenthetne a magyar kormányok vissza-visszatérő törekvéséről, hogy a nyomtatott sajtótól minél több pénzt zsebeljenek be. Ez a termékdíjak esetében eddig nem sikerült, mert a szakmai lobbik hatékonyan működtek, és mindig akadtak olyan döntéshozók, akik belátták, hogy a lét és nemlét határán tántorgó szerkesztőségeket aligha érdemes tovább terhelni. Most is ez történt, a magukat újságnak álcázó hirdetési közlönyökért pedig nem kár.
Nem tetszik az a divatos szemlélet, amely szerint „A cikk helykitöltő elem két hirdetés között.”, mégis árnyaltabban kellett volna fogalmaznom. Ha állam volnék, nemhogy növelném, hanem csökkenteném a hirdetési újságok adóját, annak fejében, persze, hogy január elsejétől a húsz alattiakat és a hatvan fölöttieket is beveszik a célrétegek közé. Ennek a két korosztálynak már alig vannak fórumai, ráadásul a reklámipar látószögéből is kiesik. S mert e három-négymillió embernek nincs pénze újságra, hasznos volna, ha az ingyenes hirdetési lapokból kapná meg azokat a közhasznú információkat, amelyek nélkül választópolgárként nem lesz képes felelősen dönteni.