Jelenlegi hely
KATONA JÓZSEF SZÜLETÉSNAPJA - NOVEMBER 11.
Katona József drámaíró, Kecskeméten született, 1791. november 11.-én. 1811-13-ban műkedvelő színészként, fordítóként és íróként részt vett a pesti színtársulat munkájában. 1813-tól jurátusként, az 1810-es évek második felében már jogi diplomájának birtokában pesti ügyvédi irodákban dolgozott. 1820. január 1-jén Pesten önálló irodát nyitott; november 3-án Kecskeméten al-, 1826. november 1-jén főügyésszé választották.
Fölhagyott irodalmi munkásságával, íráskészségét tömör jegyzőkönyvek, ügyiratok meg tréfás vadásznapló készítésében használta; színházépítési javaslata és tervrajza (1826) tanúskodik a színészet iránti további érdeklődéséről. Részt vett hivatalnoktársai mulatozásaiban, terhes hivatali munkája mellett ez is oka lehetett szívszélhűdés okozta korai halálának. Kezdetben a kor divatos, csekély értékű darabjaiból fordított a színtársulatnak. Későbbi művei történelmi drámák.
1815-ben írta fő művének első változatát, (Bánk-bán Magyar Ország Nádor Ispánya) az Erdélyi Muzéum pályázatára. Bárány Boldizsár Rostájának (1817?) kritikai észrevételeit fölhasználva átdolgozta művét, s mivel annak előadását a cenzor nem engedélyezte, 1820 novemberében megjelentette (Bánk-bán, 1821). Számos történelmi forrást használt fel hozzá, szövegébe német íróktól vett részleteket is beépített. A dráma kiemelkedő értéke cselekményének lankadatlan feszültsége és a jambikus formával is fokozott nyelvi ereje. Főműve, a XIX. századi magyar irodalom három nagy drámájának egyike, lassan jutott elismeréshez. A Bánk bánt kevesen olvasták, első előadásai sem hoztak igazi sikert. 1848. március 15-én azonban közkívánatra tűzték műsorra. Erkel Ferencnek Egressy Béni szövegére írt operaváltozata (1861) népszerűbbé vált a drámánál. Egyetlen vígjátékában (A rózsa, vagyis: a tapasztalatlan légy a pókok között, 1814) Katona József a pesti színészvilágot mutatja be.
Versei tartalma magányérzés, szerelmi vágy, komor gondolatokkal való filozofikus vívódás, megformálásuk drámai monológokra emlékeztet. Stílusuk bonyolult, verselésük zeneiségre törekszik. Ez időben kezdett foglalkozni szülővárosának múltjával is. Drámaírás iránti érdeklődésének zárása Kisfaludy Károly Ilkájáról írt bírálata és Mi az oka, hogy Magyar Országban a Játékszini Költő-mesterség lábra nem tud kapni? című tanulmánya. 1830. április 16.-án, szülővárosában halt meg.
Forrás. jelesnapok.oszk.hu