Jelenlegi hely
Kutatni vagy jelenteni?
Furcsa helyzetbe kerülhet a magamfajta írástudó. A két kormánypárt frakcióvezetői beterjesztettek egy salátatörvényt, amely szerint a Kádár-korszakban elkövetett bűnökért nemcsak az állampártot, az MSZMP-t terheli felelősség, hanem jogutódját, az MSZP-t is. Elvégre - teszik hozzá a kormánypárti értelmezők - nemcsak az elveit örökölte, hanem a vagyonát is.
Nyilvánvaló, hogy az eljárásnak aktuálpolitikai célja van: a legnagyobb kormánypárt igyekszik ellehetetleníteni a választási vereség utáni bénultságából éppen csak éledező ellenlábasát. Ezt nem kommentálom, csupán két mondatot idézek a rendszerváltás sajtójából. Mindkettő Nyers Rezsőtől származik, az MSZMP utolsó és az MSZP első elnökétől. Íme, az egyik: „Most olyan új típusú pártra van szüksége a szocialista mozgalomnak, amely utódja, de nem egyszerűen politikai folytatása az MSZMP-nek.” (Magyar Nemzet, 1989.10.07.). A másik pedig: „A szocialista párt nem a Kádár-korszak örököse és folytatója, még ha ennek a kornak számos vívmányát nem is tagadjuk meg.” (Népszabadság, 1990.05.26.)
Van viszont egy mozzanat, amely érinti a munkámat.
Évek óta foglalkozom két témával, közülük az egyik a megyei lapok története. A rendszerváltás idején 1,3 millió példányukat az MSZP fölajánlotta külföldi sajtóbefektetőknek, ezért pénzt kapott, ebből létrehozott egy alapítványt, amely mind a mai napig működik. A jelek arra utalnak, hogy olyan újságokat értékesített, amelyek a megítélésem szerint nem voltak a tulajdonában. Ennek részleteit most nem feszegetem, nem akarok ugyanis támpontot nyújtani a törvény elfogadása után föltehetőleg nyomozásba kezdő ügyészségnek. Egy belőlük fakadó erkölcsi kérdés azonban nyugtalanít. Van egy kutató, aki hamarosan választ adhat a magyar sajtótörténet egyik talányára. Ez az értelmiségi önmaga előtt is nehéz helyzetbe kerülhet, mert minél alaposabban tárja és dolgozza föl a témát, annál inkább följelent egy megsemmisítésre szánt politikai csoportosulást.
Lehet erre azt mondani: egy sajtótörténész ne legyen tekintettel arra, hogy a végrehajtó hatalom mit hozhat ki az elemzéséből. Csakhogy ehhez a felfogáshoz nem fűlik a fogam. Ha viszont az erkölcsi érzékem tiltakozik az aktuálpolitikai felhasználhatóság ellen, akkor az a megoldás kínálkozik, hogy abba kell hagyni a kutatást. Esetleg nem kell abbahagyni, de el kell állni a közléstől. Vajon melyik megoldást válasszam?