Jelenlegi hely
Magányos utazó
Folyton csak mész,
cipősarkad kopog ahogy lépsz,
ott lüktet fejedben,
visszhangzik tompán,
gondolat híján
megtelsz a hanggal,
ahogy belső űröddel
csordultig vagy.
Ez az mi élni nem hagy,
elkísér bárhol jársz.
Léphetsz, gurulhatsz, repülhetsz
hisz’ ez a szabadság;
A tiéd (is) a világ.
Nem számít milyen az út,
mi az eszköz,
olykor a cél sem
ha van egyáltalán…
Futsz, rohansz, menekülsz
mondván: teszed a dolgod
de ennek semmi köze
máshoz,
minthogy
viszed magaddal
mit elhagyni nem tudsz
bárhová is érj,
lehet nappal vagy éj,
mindig elkísér,
erre riadsz,
ezzel ébredsz
vagy alszol el éppen
a kimerültségben
mert felőröl
de meg nem szűnik
könnyed csordul tőle
reméled: nem lesz tiéd örökre,
elhagynád már végre!
Leráznád de nem tudod,
mint súlyos követ válladon hordod
szorít és megfullaszt
megőrjít, letaglóz
bárhogy is nevezed: ő a magányod.
De nem m(l)ehetsz örökké
egyedül,
meg kell szűnjön az űr.
Nem bírod már így soká
hiába oly’ szép s egész a világ
az öröm benne nem lehet tiéd
csak pillanatokra olykor
aztán felébred ismét.
Örökös körforgás ez
s így marad míg
valakiben meg nem találod
magányod gyilkosát
ki újra tüzet szít
benned;
Akkor már nem kell
egyedül lenned.
Nagy Melinda verse