Jelenlegi hely
Mikor kell bocsánatot kérni?
A Dunaújvárosi Hírlap sportrovata még őrzi a hajdani sportváros hagyományait. Az ország legkisebb példányszámú napilapja leginkább a jégkorong-értékelésben erős. Csakúgy, mint ő, ez a tagbaszakadt, csupa izom férfiú, akivel néhány évvel ezelőtt a székesfehérvári főiskolán találkoztam.
Levelező tagozaton tanult, nálam azonban elakadt. Már nem emlékszem, hogy mit nem írt meg, szemináriumi dolgozatot vagy diplomamunkát, a lényeg az, hogy nem jött vizsgázni. Haragudtam rá, bár azzal mentegettem, hogy felnőtt fővel, család mellett nem könnyű diplomát szerezni. Ráadásul naponta olvastam a DuHi-t, és érzékeltem, hogy nagyon ért a hokihoz, valószínűleg azért, mert maga is élvonalbeli szinten művelte a férfias sportágat. Most pedig úgy hozta a helyzet, hogy újra kell gondolnom a róla kialakult értékítéletet.
Történt, hogy cikket írt a magyar és román válogatott csíkszeredai mérkőzéséről. Csapatunk - amelyben kevesebb magyar anyanyelvű játszott, mint a románban - csúfos vereséget szenvedett. A dunaújvárosi sportújságíró megszólaltatta a válogatott másodedzőjét, aki nem is olyan régen még jégen kergette a korongot, és a szövetségi kapitány asszisztense keresetlen szavakkal marasztalta el a betliző kapust. Másnap szegény másodedző berzenkedett, mondván, hogy nem az ő dolga nyilvánosan értékelni a válogatottak teljesítményét, az a főnök reszortja. A kínos helyzetbe hozott riporter nyilván nem volt boldog, amikor helyreigazító cikkének ezt a címet adta: Rossz helyre került magánvéleményről. Olvastam már ennél hangzatosabb címet is, mindazonáltal kifejezi a lényeget.
Tagbaszakadt hősünk bevallotta, hogy ő fejtette ki véleményét a magyar válogatott betliző kapusáról, álláspontja azonban véletlenül a másodedző neve alatt jelent meg, „elnézést mindenkitől, elsősorban…” És itt megnevezte a kárvallottat. Azt hiszem, a mi szakmánkban bocsánatot kérni a legnehezebb. Valamilyen rejtélyes ok folytán az újságírók hajlamosak arra, hogy kialakítsák magukról a tévedhetetlenség látszatát. Holott egy hivatásos tollforgató annál hitelesebb, minél közelebb kerül hozzá az olvasó. Márpedig a nyájas olvasó tudja magáról, hogy korántsem tévedhetetlen, és díjazza, ha a nyilvánosság képviselője is elismeri, ha elszúrt valamit.
Tanügyi lustaság megbocsátva, stop, nálam most lettél igazi újságíró, Csaba.