Jelenlegi hely
Mikor zabolázta meg Rákosi a nyilvánosságot?
Nem boldogulok a múlt század közepével. Írtam ugyan egy jegyzetet a legutóbbi száz esztendő médiapolitikájáról, csakhogy nehéz esélyegyenlőséget teremteni a vizsgázók számára. Például a Horthy- és a Rákosi-korszakot hasonló terjedelemben elemeztem, de a közéjük ékelődött fél évtized nyilvánosságáról mégsem lehet ugyanannyit írni. Új fejezetet készítettem hát, a második világháború kirobbanásától a két munkáspárt egyesüléséig. Ezzel meg az a baj, hogy a politikai korszakhatár nem föltétlenül azonos a médiapolitikaival.
Tegnap azért mentem el a Politikatörténeti Intézetbe, hogy a Bezáruló ország 1945-50 című konferenciáról új adalékokkal térhessek haza. A Sajtóarculat elnevezésű szekcióban három figyelemre méltó előadást hallottam. Botos János a holokauszt-irodalom hangsúlyváltásáról számolt be, Takács Róbert a napilapok szelektív Nyugat-ábrázolásáról, Demeter Zsuzsa pedig három vicclap világképét vázolta föl. Botos János uralta a témáját, ám azt is bebizonyította, hogy a zsidókérdésről lehet unalmasan beszélni. Takács Róbert harminc körüli, belőle lehet a Rákosi-korszakbeli sajtó összegzője, most azonban még elmerült a részletekben. Az életkora szerint kettejük között lévő Demeter Zsuzsa választotta a leghálásabb feladatot. Az akkori sajtóban ugyanis kevés fénykép jelent meg, és sok rajz, ráadásul a vicclapok már színesben is hozták a politikának egyre inkább alárendelt karikatúrákat.
A kutatók egyetértettek abban, hogy a szemléletváltás, s ami ezzel egyet jelent: a nyilvánosság megzabolázása 1947 nyarán kezdődött. Nagy Ferenc kisgazdapárti miniszterelnök kint felejtette magát Svájcban, és akaratlanul is megnyitotta az utat Rákosiéknak, hogy átvegyék a hatalmat. Politikatörténetileg talán igazuk van az előadóknak, én mégis 1948. március 23-án húznám meg a határvonalat. Rákosi Mátyás ekkor tartott sajtóaktívát a lapszerkesztőknek, és harcot hirdetett a szenzációhajhász bulvár ellen. A következő két évben több száz újságot szüntetett meg, és szinte megtizedelte az újságíró-társadalmat.
A pályám 1970-ben indult a Magyar Hírlap szerkesztőségében. A kulturális rovat vezetője Papp Antal volt, aki a Kulacs nevű kocsma kockás abrosszal leterített asztalánál mesélte, hogy őt is az aktíva után távolították el a sajtóból. Csak húsz év múlva térhetett vissza. De azt hiszem, ezt már nem írom bele az átdolgozásra szoruló fejezetbe.