Jelenlegi hely
Numerus clausus lesz 2012 szeptemberétől?
Számomra tegnap fejeződött be a vizsgaidőszak. Ebben a félévben harminchat kommunikáció szakos szánta el magát arra, hogy felkészüljön médiapolitikából. Az eredmény három jeles, nyolc jó, nyolc közepes, tizenkét elégséges és öt elégtelen. Akár boronghatnék is, de történt valami, ami másra terelte a figyelmemet.
Mindig akad egy-két diák, leginkább a levelező hallgatók között, aki beleszeret a tananyagba, felismeri az összefüggéseket, és tovább is gondolja őket. Ez a harminc körüli vizsgázó egy észak-magyarországi nagyvárosban dolgozik, maga is tanít, és hogy megszilárdítsa a helyzetét, hajt a diplomára. Árnyalt feleletéért már beírtam neki a jelest, de még volt mondandója. Azt firtatta, vajon nem tartom-e numerus claususnak azt, ami az új felsőoktatási törvény szellemiségéből fakad. Meglepődtem a kérdésen, ezért csak most, utólag válaszolok.
Ludasnak érzem magam, hogy ilyesmit pedzegetett az értelmes fiatalember. A magyar médiapolitika tárgyalását ugyanis Trianonnal kezdem, azzal például, hogy a Csonka-Magyarország kormánya 1920 őszén olyan törvénytervezetet terjesztett az országgyűlés elé, amely az úgynevezett zárt számot tartalmazta. Ennek lényege, hogy minden etnikum abban az arányban küldheti érettségizett gyermekeit az állami felsőoktatásba, amilyen százalékokat a legutóbbi népszámlálás megállapított. Téves tehát a numerus claususról azt állítani, hogy kimondottan a zsidók ellen irányult. Ama ellentmondást mégis nehéz feloldani, hogy az erősen polgárosodott zsidóság 78 százaléka érettségizett, miközben a frissen érettségizetteknek csupán a hat százaléka kerülhetett be az egyetemekre. A korabeli sajtóból ki is derül, hogy mi a törvény szándéka: a magyarnak tekintett középosztály megerősítése.
Ha elolvassuk az új felsőoktatási törvényt és a kormánypárti politikusok nem is nagyon titkolt szavait, akkor hasonló szándék fedezhető fel: a középosztálybeli tizenévesek helyzetbe hozása a más társadalmi rétegekből származó fiatalok rovására persze. A különbség az, hogy most nem zsidó családból valók a kárvallottak – rengeteg szegény és tehetséges gyerek nem lesz képes megfizetni a főiskolai-egyetemi tanulás borsos (piaci) árát. Ja, és van még egy icipici különbség: a múlt század húszas éveiben gróf Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatásügyi miniszter a nemzeti középosztály megerősítésére hivatkozva nem vett el a felsőoktatási költségvetésből, hanem hozzátett.