Jelenlegi hely
Szemtől szembe
E bejegyzések tanúsága szerint 2004. július 20-án, kedden beszélgettem a Pallas Páholyban egy közgazdásszal és egy politológussal. Odasodródott hozzánk egy Armani- vagy Boss-öltönyös, harminc és negyven közötti férfi, majd sorban lekezelt velünk. Amikor megérintett, azt kérdeztem tőle, hogy véletlenül nem szocialista politikushoz van-e szerencsém. Igennel válaszolt, és azt firtatta, hogy miért kérdezem. Azért - feleltem -, mert a hatalmi helyzetben lévő szocialista politikusokat arról lehet megismerni, hogy nem néznek arra, akivel kezet fognak.
A rajta kapott úr elvörösödött, és amikor sarkon fordult, a közgazdász vigyorogva kérdezte. „Tudod-e, hogy kit hajtottál el?” Nemleges válaszomra elmondta, hogy a belügyminisztérium politikai államtitkárát. Utólag belátom, hogy túl erősen fogalmaztam. Ma már inkább azt állítom: a hatalmi helyzetben lévő politikusokat lehet arról megismerni, hogy nem néznek arra, akivel kezet fognak. Ami azért meglepő, mert a kommunikációs tréningek egyik sokat gyakorolt alapműveletével van dolgunk. A közéleti személyiségnek, pláne ha kampányol, úgy kell kezet fognia, hogy abban a két-három másodpercben illő a vele szemben álló szemébe nézni, különben elillan a rokonszenv, s ami legalább ennyire fontos: a mandátum.
Nem szívesen becsülném le a magyar politikusokat, ezért készséggel elismerem, hogy az említett módszert előszeretettel alkalmazzák a választási kampányban. Aztán hatalomra kerülnek, és egyszeriben megfeledkeznek róla. Kommunikáció szakos diákokkal foglalkozó tanárként a Pallas Páholyban történtek óta figyelem a közéleti személyiségeket, és érdekes át- meg visszaváltozásoknak lehettem szemtanúja. Láttam már Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt vagy például Szekeres Imre honvédelmi minisztert többször is mással beszélni, miközben a mellettük álló kezét szorongatták. De azt is láttam, hogy a bukás után visszatértek kampányos énükhöz, és azóta ismét néhány pillanatra belenéznek az eléjük kerülők szemébe.
Mindezt csupán azért idéztem föl, mert Orbán Viktor miniszterelnök pénteken tizenegy közgazdásszal beszélgetett, és tanácsot kért tőlük, hogyan is értelmezze Magyarország leminősítését a nemzetközi pénzvilágban. Az összejövetel nyilvánosság előtti részét tegnap este mutatta a közszolgálati televízió kamerája. Szembe ötlött, hogy a végrehajtó hatalom feje elfordult attól a bankártól, akivel a keze érintkezést keresett.