KulturSzalon

Úton
2014. augusztus

 

Tán ősz van már itt az úton,
rőt avarba lépek,
kopárak már a lombok is,
de legjobban a téltől félek.
Lábamat, már rég lejártam,
már csak jó zenék kísérnek.
Elmaradtak útitársak,
újak jönnek, még remélnek.
Ülj le mellém, ha beértél,
ide csak, az árokpartra,
hallgatlak, vagy te is hallgatsz,
de a lágy szél simogathat.
Megeshet, hogy kezed
az én kezemre téved,
felsegítesz, ha indulunk
és én dalt dúdolok néked.
Tudod az élet túl rövid,
jó lenne még szeretni,
rálelni kunyhónyi menedékre
s egymás bajain jókat nevetni.
Menni az úton, hóban, fagyban
nem venni észre, hogy itt a tél,
szorosan állni egymás mellett
és előre engedni azt ki fél.
Ha elfogy az út, szemedbe nézni,
s el nem engedni tekinteted,
szabad madárként elrepülni,
itt hagyva az életet.

 

Fotó: Kundri Tamás