KulturSzalon

Úgy látszik, vannak tisztességes hangnemben fogalmazó kommentelők is. Egyikük például kulturáltan kérte számon rajtam az egyértelmű állásfoglalást Gyurcsány-ügyben. Véleménye úgy foglalható össze, hogy végre döntsem már el, vajon kedvelem-e, vagy utálom. Sokáig azt hittem, hogy nincsenek érzelmeim a volt miniszterelnökkel kapcsolatban. De ha egy szóval kéne válaszolni, mégis azt mondanám, hogy ambivalens vagyok, márpedig az ambivalencia jelentése: két ellentétes érzelem megnyilvánulása ugyanazon személy iránt. 

A legutóbbi héten csapkodtak a hullámok Gyurcsány Ferenc körül. Pártját, a Demokratikus Koalíciót kipottyantották az ellenzéki összefogásból. A nyilvánosság képviselői kézről kézre adták, hogy megtudakolják a véleményét. Szeptember 10. és 16. között öt interjúját láttam, hallottam, olvastam, és valószínűleg volt még egy-kettő, amely elkerülte a figyelmem. S mert a Facebook üzenőfalát is igénybe vette, bámulatosnak nevezhető a teljesítménye; ötvennyolc mondatát emeltem át a róla készülő breviáriumba. Ez példátlan a magyar politikai elitben. Még a tevékenységét korántsem rokonszenvvel figyelő politológus, Lánczi Tamás elismerését is kicsikarta: „A legmédiaképesebb személyiség a baloldalon.” (Parlamenti TV, 2013.09.13.) Mindazonáltal a Gyurcsány gondolkodását érzékeltető idézetek között egyetlen mondatot sem találtam, amelyet föl kéne venni a szállóigék szintén készülő gyűjteményébe. Ebből azonban egyelőre nem vonnék le következtetést, bár érdemes volna megfejteni az ellentmondást.

Van viszont valami, ami már most is zavar. Talán legérdekesebb interjújában ezt állította Gyurcsány Ferenc: „Miután lemondtam, egy évig nem szólaltam meg.” (hvg.hu, 2013.09.16.) Utánanéztem a kijelentésnek, és arra jutottam, hogy rosszul emlékszik. 2009. április 14-én vált meg a miniszterelnöki széktől, és az utána következő évből harminckilenc figyelemre méltó mondatát jegyeztem föl. Tizenkét hónap alatt kétségkívül kevesebbet beszélt, mint a legutóbbi hét napban, mégis túlzás azt állítani, hogy meg sem szólalt. Például az általa elnökölt Táncsics Alapítvány honlapján folyamatosan közölte a véleményét, én huszonhat ottani megnyilvánulását rögzítettem a breviárium számára. Ha marad akkori fogadalmánál - „Úgy helyes, ha keveset fogok a nyilvánosságban szerepelni.” (Kapcsolat.hu, 2009.04.01.) -, most nem kéne a ’rosszul emlékszik’ kifejezéssel helyettesíteni a csúsztatást vagy pláne a füllentést.