Jelenlegi hely
Hívatlan kedvencek
2013. január 8. 12.16 | zoldi.laszlo
Tegnap, a bal szélen váratlanul megjelent Szekeres Imre. Vele együtt immár négy név rajzolódott ki: a volt honvédelmi miniszteré, a Héttorony portálé (abonyi tanítványom alapította), az Örkény István Könyvesbolté (jó programok vannak benne) és Szanyi Tiboré. Elismerem, hogy a két középsőre én kattintottam, azt azonban nem értem, vajon a két politikus miként került a Facebook üzenőfalára, a kedvenceim közé. Bár ismerem Lengyel László szellemes megjegyzését, hogy „Mindenki a maga pártját utálja a legjobban.”, de rám még ez se mondható. Párton kívüliként nincs okom utálni a két politikust, csupán fenntartásaim vannak velük szemben.
Szekeres Imre vagy másfél évtizeddel ezelőtt parlamenti frakcióvezetőként rendelt meg cégemtől vidéki lapszemlét. Korrekt módon utalta a szerződésben rögzített összegeket, ám véletlenül kiderült egy stiklije. Az idő tájt lebegtette meg Horn Gyula, hogy visszavonulna a miniszterelnökségtől, és két utódjelölt versengett a bársonyszékéért: a frakcióvezető, illetve az MSZP ügyvezető alelnöke (Kósáné Kovács Magda). Az utóbbival futottam össze a Pallas Páholyban, egy médiapolitikai vitán, és megkérdeztem tőle, mire hasznosítja a megyei lapokból való idézeteket. Értetlenül nézett rám, ekkor jöttem rá, hogy vetélytársa eltitkolja előle az információkat.
Szanyi Tiborról pedig az a benyomásom, hogy ő az MSZP deutschtamása. Azzal a különbséggel, hogy az eredeti azt adja a Twitteren, ami a lényege, Szanyi viszont több nyelven beszélő értelmiségi, aki azért ír és beszél csúnyán, mert bazmegezve, szarozva több szavazóra tehet szert. De mert az egyik hatalomtechnikus, a másik meg szerepjátszó, nyilvánosan nem törnék pálcát fölöttük. Ódzkodásom magánügy maradt volna, ha nem tűnnek föl a kedvenceim között. Vajon hogyan kerültek oda? Ki hívta őket? Lehet, hogy valaki belelát az agyamba, és kajánul a rokonszenvemmel tünteti ki épp azokat, akiket nem tisztelek egy markáns politikai csoportosulásban?
Bár a csuda tudja. Most, hogy betolakodtak a kedvenceim közé, kezdek megbarátkozni velük. Arra ugyan nem kérném egyiküket sem, hogy az unokáimat hozzák haza az iskolából és az óvodából, de ha úgy hozza a sors, elücsörgök közöttük a lövészárokban. Sőt, ha a pártjuk esetleg illegalitásba szorul, szívesen írok a Szanyi szerkesztette földalatti újságba. El is neveztem szanyizdatnak.
