Belépés
Beküldés
Jelenlegi hely
Húsvéti újságírás
2012. április 8. 11.34 | zoldi.laszlo
Ma húsvét vasárnap van, és éppen most olvastam ki a tegnapi újságokat. Az egyik vidéki laphálózat hétvégi számaiban találtam egy ismerős mesét. Illik az ünnep hangulatához, mert a főszereplője egy nyuszi.
A történet lényege, hogy a nyulat rengetegszer alázta meg az erdő ravasz lakója, a róka. Egyszer aztán a nyuszi észrevette, hogy legnagyobb ellensége elheveredett az avarban, és jóllakottan szendereg. Odasettenkedett a hortyogó állathoz, és hogy végre bosszút álljon rajta, két hatalmas pofont húzott le neki. A róka fölriadt, és kergetni kezdte az ütlegelőt. Az erdőben azonban nem érvényesült a gyorsasága, mert a nyúl ügyesen szlalomozott a fák között. Csakhogy kiértek a mezőre, és az üldözött tudta, hogy ha nem talál ki valamit, akkor bizony neki befellegzik. Meglátott egy újságot, amelyet fújt a szél, elkapta, leült egy barázdába, és úgy tett, mintha olvasná. Megérkezett a róka, és lihegve kérdezte tőle, hogy nem látott-e egy másik nyulat. „Melyiket? Azt, amelyik megpofozta a rókát?” Fejéhez kapott az erdő ura: „Úristen. Már az újságban is írják?”
A saját szavaimmal foglaltam össze a tanmesét, mert e harmincsoros jegyzetben kell még hely a tanulság számára is. Igen ám, de nem ezt a változatot szoktam elmondani az újságírással kacérkodó kommunikáció szakosoknak, hanem a durvábbikat. A médiafogyasztó nyuszi nálam nem pofozza a szendergő rókát, hanem levizeli (ennél gorombábban mégse fejezhetem ki magam az előadóteremben). Ráadásul a látszólag tanulságos történet manapság gellert kap. A győri kézilabdás lányok például tegnap játszottak a román bajnokkal, és bejutottak a klubcsapatok döntőjébe. Igazán kár, hogy a meccset néhány milliomod magammal nem láthattam, a győri marketingesek ugyanis eladták a közvetítési jogot annak a határon túli cégnek, amelynek programját legföljebb néhány százezren nézhetik. Sebaj, elvégre online, vagyis folyamatosan traktált bennünket információkkal a digitális sajtó, ha nem is percről percre. Sőt, a közszolgálati rádió is hangképeket sugárzott a sorsdöntő mérkőzésről. Az újságok viszont?
Holnap lesz még a locsolós hétfő, és a napilapok csupán kedden reggel jelennek meg, hatvannégy órával a történtek után. Egyre inkább az a benyomásom, hogy nem is olyan csattanós a szakmai tanmese poénja.