KulturSzalon

 

A megjegyzés irigységről árulkodik, annyi mégis igaz belőle, hogy ebben a rovatban nem egyszer írtam leginkább kidekorált tanítványomról. Az viszont aligha igaz, hogy én hozom helyzetbe. Keményen hajt, ráadásul szeret versenyezni - talán azért, mert a szülei testnevelő tanárok Miskolcon -, és gyakran nyer is. Kazinczy-díjas (szép beszédért), kis Kossuth-díjas (főiskolások és egyetemisták szónoki versenyén győzött), egyszer fődíjas, kétszer különdíjas a diák-újságírók Pulitzer-pályázatán, a diploma megszerzése után pedig, immár az RTL Klub kelet-magyarországi tudósítójaként két díjat is nyert a Bükk-hegységbe kihúzódott ifjú párról, illetve a hajdúsági mozgássérült fiatalemberről készített riportfilmjeivel. Most második lett az Élet és Irodalom tárcanovella-pályázatán, megelőzve tucatnyi hivatásos írót. Fél évtized alatt olyan sorozat ez, amelyet már nem lehet egy médiatanár kapcsolatainak tulajdonítani.

 

Még nyáron olvastam a Hulla a házból című írást. Az a benyomásom, hogy inkább tárca, mint novella. A tárca ugyanis a legirodalmibb sajtóműfaj; az újságíró egyes szám első személyben írhat önmagáról, de olyan terjedelemre szorítkozva, hogy sorai elférjenek a félbehajtott újság alsó részén, ahogy szakmailag mondjuk: a hajtás alatt. Nem lőném le a pénteki ÉS-ben megjelenő pályamű csattanóját, annyit azonban elárulhatok, hogy Zsófi annak előzményét írja ki magából, aminek a végeredményét gyakran láthatjuk a kereskedelmi tévé híradójában. Valahol Kelet-Magyarországon berúgott egy fiú vagy lány, a buli után volán mögé ült, és karambolozott, a stáb pedig elsőként igyekszik bejutni a gyászoló szülőkhöz. Ehhez különféle trükkökre van szükség, amelyek lassanként beidegződéssé válnak.

 

Zsófi brutális őszintesége azért nem lep meg, mert egy hármas diákblog tagjaként kísérletezte ki a módszert. Nappal leforgatta azt a hatvan-kilencven másodperces „anyagot”, amit láttunk a félhetes híradóban, aztán a számítógéphez ült, és kiírta magából azokat a lelkiismereti gondokat, amelyek nem fértek bele a riportba. Sikerének azért is örülök, mert díjnyertes tárcáját az a hetilap fogadta be, amelyet a múlt század végén volt szerencsém másfél évtizedig szerkeszteni.