KulturSzalon

 

A szerkesztőség fölkért egy korrektort, aki a szakmánkban megszokott jelekkel mutatta ki, hogy a győztes cég ifjú tulajdonosa hadilábon áll az anyanyelvével. A húszsornyi részletben harminc hibát számoltam össze. Márpedig ha a médiahatóság efféle minőségű munkát részesített előnyben, akkor csak az lehetett a lényeg, hogy az ellenzéki Klubrádiónak ne legyen frekvenciája. Végigböngésztem a javításokat, nos, a korrektor kétszer túlzásba esett, egy hibát viszont nem vett észre. Ám a huszonkilenc nyelvi selejt is rossz fényt vet a pályázó cégre és a médiahatóságra. Azért fogalmazok tapintatosan, mert a felsőoktatásban olyan hallgatókkal van dolgom, akik ugyanezzel a hibaszázalékkal írnak. 

 

Éppen most olvastam egy szemináriumi dolgozatot, a negyven gépelt sorban egy híján hatvan hiba fedezhető fel - ez megfelel az autórádiós pályamű „színvonalának”. Vajon funkcionális analfabétákról volna szó? Csupán azért nem ítélkeznék, mert nemcsak tisztességes, hanem olykor tehetséges emberek is akadnak közöttük. Nemrégiben egy diplomamunka olvasása közben megijesztett a rengeteg vesszőhiba. Amikor ki kellett volna tenni a vesszőt, a szerző nem tette ki, amikor nem kellett volna kitenni, odabiggyesztette. Miközben elemzése tartalmilag a legkényesebb igényt is kielégítette. Megkérdeztem tőle, hogy ő is olyan magyartanárt fogott ki, aki sosem tartott nyelvtanórákat. Meglepett a válasz. A fiatalember elmesélte, hogy szakközépiskolába járt, ahol irodalomóra sem volt. 

 

A mai újságokban olvastam, hogy a Matolcsy-féle tárca koncepciója szerint a szakoktatásban még tovább, minimálisra kéne csökkenti az úgynevezett közismereti tárgyak óraszámát. Legalább azt ne vitassuk el a nemzetgazdasági minisztertől, hogy ráhibázott a megoldásra. Ha elképzelését megszavazza az országgyűlés, akkor néhány év múlva aligha juthatnak el a felsőoktatásba azok a fiatalok, akik a diploma megszerzése után helyesírási hibáktól hemzsegő pályaművekkel ostromolnák a médiahatóságot.