KulturSzalon

 

Bár van még másfél éve a diplomáig, szakdolgozati témát kéne választania. Ilyenkor nem érdemes a diákokra erőltetni az érdeklődési körömet, megtanultam ugyanis, hogy nehéz tartósan együtt élniük az idegen témával. Faggatózom inkább a körülményeik felől, hátha akad kézenfekvő lehetőség, ami hónapokig lázban tarthatja őket. Kiderült, hogy a harminchoz közeledő fiatalasszony nemrégiben szült, és babanaplóban örökíti meg a tízhónapos csecsenő fejlődését. Miközben csillogó szemmel mesélt a kisfiáról, hirtelen beugrott egy legalább fél évtizedes emlékkép.

 

Akkor párhuzamosan tanítottam a nyíregyházi és szombathelyi főiskolán, hetente pilinckáztam az ország két széle között. Ha már ott voltam, az egyik Vas megyei kollégám, Török Gábor megkínált néhány diplomamunkával. Opponensként én lettem a „szűz szem”, aki nem folyt bele a részletekbe, és kész a kívülálló tárgyilagosságával megítélni a szakdolgozatokat. Így került elém egy meghökkentő vállalkozás. A negyven körüli levelező hallgató épp úgy korán ment férjhez, mint a lánya, mert viszonylag fiatalon az unokáját vette górcső alá. Átrágta magát a szórványos szakirodalmon, és a csecsemők kommunikációját térképezte föl. 

 

Vajon milyen rendszer rajzolódik ki a kisgyerek gőgicséléséből? Hogyan közeledik az édesanyjához és az édesapjához? Miért szereti ráncigálni a borostás nagyapa bajuszát, és miért bújik szívesebben a sima arcú nagyanyjához? Milyen gesztusai vannak? Mi „olvasható ki” a metakommunikációjából? Amikor végre egymásba ölti a szavakat, hogyan jut el az úgynevezett miért-korszakba, amikor állandó kérdezősködésével már-már őrületbe kergeti a szeretteit? És így tovább. A jelenségek csoportosítása továbbgondolásra ingerlő képpé állt össze a tudatomban. Lám, milyen könnyű előbányászni az emlékezet mélyéről. 

 

A nyíregyházi kismama fokozódó érdeklődéssel hallgatta az élménybeszámolót. Ahogy elnéztem, talán még kedvet is kapott a babanapló kibővítéséhez.