KulturSzalon

 

A szerző szóba hozza Örkény István egyik egypercesét. Az anyagmozgató szörnyülködve olvassa az újságban a halálhírét, majd kilép az utcára, és elgázolja egy autó. Nem lepődnék meg, ha kiderítené a filológiai nyomozás, hogy a múlt század közepéről vette témáját az író. Csakhogy ami manapság abszurdnak hat, az a Rákosi-korszak első éveiben valóság volt. Az emlékirat 374. oldalon olvasom, hogy a nagy perek idején Háy Gyula az újságos standnál futott össze egyik ismerősével. Ugyanazt az esti lapot vették meg, néhány szót is váltottak, aztán az író kinyitotta az újságot, és szemébe ötlött egy közlemény, amely „összeesküvésről” adott hírt. Döbbenten fedezte föl benne az ellenkező irányba haladó ismerőse nevét. A jelenetet ironikusan zárja: „A kommüniké ez alkalommal gyorsabb volt Péter Gábor /az államvédelmi hatóság vezetője/ túlterhelt apparátusánál.”

 

Kíváncsi volnék az ismerős emlékiratára is (ő vajon milyen érzéssel olvasta a sorsdöntő újságcikket), de nem ezért gondolkoztat el a történet. Még csak azért sem, mert az egyik tévécsatorna amerikai sorozatot sugároz, amelyben egy férfi előre tudja, mi jelenik meg a másnapi újságban, és ezt a környezete nehezen emészti meg. Témám a szakmai jól értesültség. Vannak olyan szerkesztőségek, amelyek azzal szereznek előnyt a hírversenyben, hogy előre közlik a várható hatósági intézkedéseket, amelyekről a tisztességes sajtó csak utólag szokott hírt adni. Ebből azonban még nem csinálnék gondot, elvégre akadnak újságírók, akik több évtizedes munkával különleges kapcsolatokra tettek szert, és ügyesen tálalják az exkluzív információkat. A jól értesültség akkor csap át pártosságba, amikor a lap vonalvezetése azt sejteti, hogy a szerkesztőség tervszerűen szemelget a végrehajtó hatalom titkaiból. A jelenséget aligha tenném szóvá, ha azt olvasnám ki a kormánypárti sajtóból, hogy kacérkodik a szellemi függetlenséggel.