Jelenlegi hely
Indoklás nélkül?
2012. szeptember 20. 12.22 | zoldi.laszlo
Berzenkednek a dunaújvárosiak, ez derül ki a helyi napilapból. A belügyminiszter szinte egyszerre váltotta le a katasztrófavédelmi parancsnokot és a rendőrkapitányt, az újságolvasók pedig nem értik, hogy a két tisztnek miért kellett távoznia. Nem is annyira az zavarja őket, hogy Pintér Sándor eltávolította a rend helyi felvigyázóit, hanem hogy indoklás nélkül tette. Mellesleg tíz városi rendőrkapitányt mozdított el, és tucatnyi megyei főkapitányt, szintén indoklás nélkül. Máshol is berzenkednek, máshol sem értik a leváltás okát.
Az illetékes miniszternek joga van más beosztásba helyezni a beosztottjait, akik azonban megszokták őket helyi tevékenységükben, mégis keresik az okot. A kirúgott rendőrtiszt például azzal a mandátummal érkezett Dunaújvárosba, hogy csökkentse a bűnesetek számát, és hozza ki null szaldóra a kapitányság veszteséges gazdálkodását. Ha mindkettőt teljesítette, vajon mi a baj vele? A demokratikus nyilvánosság alapkérdéséről, az indoklási kényszerről tűnődhetünk. A diktatúrában nem kötelező indokolni a döntést, a demokráciában viszont elvárható. A polgári demokráciában is elfogadjuk a többség jogát, persze, hogy a parlamenti képviselői döntsenek, a hatalmat ellenőrző nyilvánosság képviselői, az újságírók mégis arra noszogatják a döntéshozókat, hogy osszák meg érveiket a médiafogyasztókkal.
Híres eset, hogy egy brit riporter a közszolgálati BBC stúdiójában tizennégyszer tette föl ugyanazt a kérdést a verejtékező miniszternek. Nem ő bukott bele az interjúba. De nem is kell ilyen messzire mennünk. 2010. június 2-án, az ATV stúdiójában Kálmán Olga műsorvezető háromszor fogalmazta meg ugyanazt a kérdést, amire Gyurcsány Ferenc, a választási vereséget szenvedett szocialisták volt miniszterelnöke ezt válaszolta: „Ha ezt még háromszor megkérdezi, akkor unalmas beszélgetésünk lesz ma este.” Képzeljük el mostanában ezt a jelenetet a közszolgálatinak nevezett Magyar Televízió stúdiójában, ahol Orbán Viktor vendégeskedik!
Elismerem, hogy a fegyveres testületek a nyilvánosság szempontjából más megítélés alá esnek. De nem annyira, hogy indoklás nélkül eresszék szélnek az embereiket. Akiknek a fizetését a mi adónkból, tehát közpénzből utalja át a kincstár, azoknak a sorsáról legalábbis illene tájékoztatni ama közösséget, amelynek a rendjére vigyáztak, mielőtt a titokzatoskodó állam útilaput kötött volna a talpuk alá.
