KulturSzalon

 

A műsornak van egy visszatérő eleme, amidőn az ATV-stáb egyik fiatal munkatársa kimegy az utcára, és a járókelők orra alá dugja a mikrofont, ugyan mondjanak már valamit a stúdióban ülő hírességről. Vitrayt mindenki dicsérte, ám egy középkorú, barázdált arcú és fáradt tekintetű asszony úgy méltatta a nyolcvanadik évéhez közeledő tévészemélyiséget, hogy a háta mögött fekete iskolatábla látszott. A húsbolt elé rakták ki, hogy reggelente fehér krétával fölírják rá, éppen mit érdemes akciós áron vásárolni. Ezúttal marhafelsált vagy marhalábszárt. Azért nem tudhatom, hogy mit, mert a hentes túl nagy betűket használt, és egy sorba csak a MARHA fért ki. S mert a nyilatkozó járókelő háta eltakarta a folytatást, a kéretlen információ elterelte a figyelmünket, ráadásul a magamfajta nézőből kuncogást váltott ki. 

 

Az a benyomásom, hogy a figyelmetlenség mögött mélyebben rejlő ok húzódik. Hadd említsek egy másik példát, amit el szoktam mondani a kommunikáció szakos diákoknak, függetlenül attól, hogy újságírónak vagy marketingesnek készülnek-e. Amikor még Kovács László volt az MSZP elnöke, valamilyen eseményre meghívtak bennünket, tudósítókat a párt Köztársaság téri székházába. A szocialista politikus kiállt a kamerák elé, és éppen belekezdett a mondókájába, amikor néhány médiamunkás összenézett. A veterán szónok mögött feltűnt a párt legújabb jelmondata, amely három fogalmat tartalmazott, és bár a két szélsőre már nem emlékszem, a középsőre, az igazságra annál inkább. Az operatőrök és a fotóriporterek villámgyorsan helyet változtattak, és olyan szögből vették föl a pártelnököt, hogy a háta eltakarja az ’i’ betűt. Aznap este a jobboldali televízióban a baloldali politikus mögött azt olvashattuk, hogy GAZSÁG, másnap pedig e szokatlan kampánytartalmú látvánnyal kecsegtetettek az újságok.

 

Szerintem az a tanulság, hogy a közéleti személyiség is portéka. Úgy kell elhelyezni tehát, hogy kedvet csináljunk hozzá. De ha sok szakmai ügyetlenség jön össze, akkor persze ellenkező hatást érnek el az értékesítők.