Belépés
Beküldés
Jelenlegi hely
Itt a II. Nemzeti VERSeny élő döntője

Kétnapos programsorozattá bővült a Nemzeti VERSeny döntője, ahol 23 versenyző lép a Nemzeti Színház színpadára november 11-én és 12-én. A Magyar Versmondók Egyesülete és a Nemzeti Színház tavaly rendezte meg első ízben a Nemzeti VERSenyt, amelyre idén is több mint kétszáz versmondó nevezett. A két elődöntőt követően, amelyre videoklipet is kellett készíteni a továbbjutóknak, anyaországi és határon túli versenyzők is lehetőséget kapnak a színházi fellépésre.

A verseny célja a hagyományos vers- és prózamondó találkozó mellett a klasszikus és kortárs költészet újszerű tolmácsolása, a költészet és a versmondás népszerűsítése, 2017-ben kiemelt figyelemmel Arany János életművére és költészeti hatására. A verseny védnöke a Nemzeti igazgatója, Vidnyánszky Attila, aki Lutter Imrével, a VERSeny főszervezőjével, a Magyar Versmondók Egyesületének ügyvezető elnökével nyitja meg az élő döntőt. A zsűri tagjai a rendező intézmények művészei, szakemberei: Nagy-Kálózy Eszter, Bakos-Kiss Gábor színművészek; Kiss László rendező; Lutter Imre előadóművész, producer; és Szabó László kommunikációs szakember mellett a döntőben Fehér Ildikó és Olt Tamás színművészek is közreműködnek.
A versenyt három fordulóban rendezték meg. Elsőként minden nevező két, szabadon választott magyar költő versével jelentkezhetett a vers.hu oldalon közzétett felhívásra, amik közül egyet kellett az első fordulóban vágatlan videón beküldeni. A továbbjutók az általuk választott másik verset dolgozták fel, immár videoklip formájában. Mind az elődöntőben, mind a középdöntőben volt lehetőség közönségszavazásra, így a zsűri és a verskedvelő nézők szavazatai alapján alakult ki a 23 fős döntő, akiknek versklipjeit eddig már 70 ezren nézték meg a YouTube közösségi videó-megosztó portálon.

A Nemzeti VERSeny több mint 200 indulója között 6 éven aluli és 90 éven felüli versmondó is képviseltette magát. A határon túli versenyzők között van erdélyi, szilágysági, vajdasági, felvidéki és kárpátaljai versmondó egyaránt. A szervezők a teljes nyitottság és az esélyegyenlőség jegyében, ugyanakkor a szakmaiság mentén szervezték a VERSenyt, és minden fordulóban lehetőséget adtak a közönségnek is, hogy vigaszágon is továbbjuttassanak versenyzőket.
A legjobb előadók, akik az ország minden szegletéből érkeznek, végül a Nemzeti Színházban versenyeznek november 11-én és 12-én, a magyar nyelv napja apropóján. A döntő teltház előtt zajlik. Itt a versmondások mellett a versekre készült videoklipeket is megnézheti a közönség, a Zichy Szín-Műhely Dolmány Attila rendezésében "Arany balladák - másképp" címmel mutatja be versszínházi-képzőművészeti előadását, a Kávészünet zenekar pedig Arany-part, avagy koncert Arany János barátai és követői farvizén, a magyar költészet gyöngyszemeivel című verszenei produkcióját mutatja be. A programokat Dunai Csenge színész moderálja. A kétnapos VERSeny minden mozzanatát, benne az Arany János Emlékév kiemelkedő programjaival, élőben közvetíti a Magyar Versmondók Egyesülete és a Nemzeti Színház a Nemzeti VERSeny facebook oldalán.

A Nemzeti VERSeny facebook oldalának címe:
https://www.facebook.com/nemzetiverseny/
https://www.facebook.com/nemzetiverseny/
A VERSeny támogatója az NKA, az MMA és az Arany János Emlékbizottság. Aki többet szeretne tudni, a www.vers.hu/nemzeti-verseny oldalon és a Nemzeti VERSeny facebook oldalán tájékozódhat.