Belépés
Beküldés
Jelenlegi hely
Karma, az élet játéka
2012. november 1. 17.39 | admin
A Nemzeti Táncszínház Refektóriumában, egy különös transzcendens teret teremt Somi Panni, a Karma, az élet játéka című táncelőadásában, ahol a táncjáték keretét egy indiai eredetű társasjáték adja. Ezt a játékot azonban nem játszhatja akárki, nem lehet feladni, félig játszani, de félvállról venni sem. Bemutató november 15-én.
A hagyomány szerint, a játék az „Életet” tanítja és ahogyan az élet, ez a játék sem "igazságos", nem kiszámítható. Néha élvezetes, néha bosszantó és érthetetlen, de minden
esetben izgalmas és elgondolkodtató – mondta Somi Panni. A Sivasakti Kalánanda Táncszínház vezetője új darabjával kapcsolatban elmondta, hogy az indiai kultúrában „Kígyók és létrák” néven ismert társasjáték szolgál táncelőadásának alapjául. „Gyermekkorom óta társasjáték mániás vagyok. Ez genetikailag öröklődött, mert már a szüleim is azok voltak. Szeretek játszani és ez két gyerek mellett hasznos szenvedély. Állítom azonban, hogy a társasjáték koránt sem „gyerek dolog”, hiszen számos játék – mint például a Sakk, vagy épp a már említett Kígyók és létrák arra szolgáltak az indiai kultúrában, hogy felkészítsék az uralkodókat a hadvezetésre, a stratégiára, a döntési folyamatra, az uralkodásra, tehát az Életre.
A társasjátékok szembesítenek cselekedeteinkkel, megmutatják, hogy a nehéz mezők mögött egy-egy nehéz döntés áll és minden helyzetben tudni kell dönteni. Jelen kell lennünk gondolatban és tettekben egyaránt.” – mondta Somi Panni. Hozzátette: „A játékában minden JÁTÉKOS célba ér, feltéve, ha rájön, hogy az igazi cél a játék maga. És hogy a játék kinek milyen élményt nyújt, az már egyéni döntéseken múlik. Nem hagyható azonban figyelmen kívül, hogy a társasjáték maga is élőlény. Döntéseket hoz, érzései vannak, befolyásolható és sokszor bizony kiszámíthatatlan.”
Bemutató: 2012. november 15. 19.30 óra – Nemzeti Táncszínház, Refektórium
Táncosok:
Horváth Hanka, Kunvári Kriszta, Major Anikó, Palics Katalin, Somi Panni, Szűcs Judit,
Zboray Antónia
Zeneszerző: Lerch István
Kellékek: Oldal István
Díszlet, jelmez: Csekő Etelka
Rendező-koreográfus: Somi Panni
Támogató: Artisjus Zenei Alapítvány
Néhány szó a Sivasakti Kalánanda Táncszínházról
Somi Panni társulata 1997-ben alakult Budapesten azzal a céllal, hogy Dél-India klasszikus táncát, a bharatanátjamot, megismertesse és megszerettesse a magyarországi közönséggel. Az alapító, Somi Panni, ekkor már 6 éve, 1991-óta tanított indiai táncot Budapesten. A rendszeres klasszikus előadások mellett előtérbe kerültek az indiai technikát használó, de mégis inkább a mai közönségnek készülő darabok. Az indiai tánc kelléktára, ritmikai elemei, színészi játéka, kézjelei, mimikája olyan színpadi nyelvezetet hoznak létre, mely nem kötődik földrészekhez, kultúrákhoz, hanem egyetemesen beszél a közönséghez.