Belépés
Beküldés
Jelenlegi hely
Ki a hatalom forrása?
2012. február 12. 13.52 | zoldi.laszlo
A magyar szociálpszichológia élő klasszikusa interjút adott a Magyar Narancsnak, Pataki Ferenc gondolatai a hetilap legutóbbi számában láttak napvilágot. Meg sem kísérlem az izgalmas fejtegetéseket néhány sorban összefoglalni, kell a hely annak a mozzanatnak, amely fölkeltette a médiapolitikai érdeklődésemet.
A neves interjúalany azt pedzegeti, hogy a felvilágosodás, tehát a XVIII. század óta szokás mondogatni: minden hatalom forrása a nép. Az úgynevezett népfelség elve azonban legföljebb másfél száz esztendőt élt meg, mert a civilizált országokban az első világháborút követően elsöpörte az általános választójog. Mellesleg egy időben azzal, hogy a nyomtatott sajtó mellett megjelent a rádió is. Azóta „a hatalom forrása a választópolgár”. Így és ezért került előtérbe a „lebutított” kommunikáció, elvégre a politikai pártok szeretnék megragadni a kormányrudat, ami polgári demokráciában a választók nélkül nem lehetséges. Tömegérzelmeket próbálnak mozgósítani, ehhez keresik a nyilvánosságban rejlő eszközöket. Innen érdemes továbbgondolni az okfejtést.
Hónapok óta gyűjtöm a támpontokat ahhoz, vajon mivel magyarázható, hogy megint divatba jött nálunk a politikailag elkötelezett média, amely még nem föltétlenül azonos a Rákosi-, majd a Kádár-rendszer pártosodott médiájával. A különbséget számomra Varannai Aurél világította meg Toll és bilincs című emlékiratában. Az ötvenes évek legelején tartóztatta le az ÁVH, és durva kihallgató vette kezelésbe. Éppen pofozta, amidőn a polgári kultúrában felnőtt újságíró megkérdezte tőle, hogy miért őt veri. Ő csupán kis példányszámú lapoknak dolgozik, amelyek aligha visznek ki tömegeket az utcára. Azokat kéne inkább kezelésbe venni, akik az írásaik, műsoraik révén tömegekre hatnak.
A polgári demokrácia médiapolitikája arról ismerszik meg, hogy a politikai elit hatalmon lévő része ellenőrzése alá vonja a tömegtájékoztatási eszközöket, nélkülük ugyanis képtelen volna a választópolgárok többségét befolyásolni. Egyúttal igyekszik a nyilvánosság peremére szorítani azokat a médiumokat, amelyek révén a politikai elit éppen ellenzékben lévő része megszólíthatja a maga szavazóit. Margóra szorítja, de nem szünteti meg - a nyilvánosság szempontjából ez a különbség a demokrácia és a diktatúra között. Nem is gondoltam volna, hogy a szociálpszichológus elvont fejtegetésétől eljutok a Klubrádióig.