Belépés
Beküldés
Jelenlegi hely
Ki meri vállalni a besegítő Gyurcsányt?
2012. november 5. 14.35 | zoldi.laszlo
Amidőn a nyilvánosság tudomást szerzett az őszödi beszédről, Gyurcsány Ferenc elveszítette legerősebb fegyverét. Azzal került ugyanis hatalomra, hogy végigjárta az országot, és mire az MSZP akkori vezetői felocsúdtak, maga mellé állította a vidéki pártszervezeteket. A 2006 őszi kiszivárogtatás után viszont szervezett tüntetők követték mindenhová, le is szokott a kitekintésről. Most, immár egy kis párt, a Demokratikus Koalíció elnökeként ismét járja az országot.
Az alelnök Niedermüller Péterrel együtt számol be Budapesten kívüli tapasztalatairól. Sorozatuk A mi országunk címmel jelenik meg az egyik közösségi fórumon. A Gyurcsány írta utolsó rész két gépelt oldalnyi, az első a Hajdú-Bihar megyei Nagyrábéról szól, a második Makóról. Három érdekes mozzanatot vettem észre. Az egyik az, hogy a volt miniszterelnök több évnyi blogozás után végre megtanulta: két bekezdés között mindig érdemes kihagyni egy üres sort. Máskülönben a naplójegyzet áttekinthetetlenné, betűtengerré válik a számítógép képernyőjén.
A másik mozzanat arról árulkodik, hogy ha egy politikus kiszorul a hatalomból, akkor apparátus híján feltárulnak a fogyatékosságai. Gyurcsány Ferencnél például az, hogy hadilábon áll a helyesírással. A hatvan sorban huszonegy hibát fedeztem föl, és ennyiért csak azért nem buktatom meg a kommunikáció szakos főiskolásokat, mert kielégítően fogalmaznak. A tizenkét vesszőhiba azt sejteti, hogy az ország elszegényedésén megrendült szerző bajban van az összetett mondatokkal. Nem tanulta meg a középiskolában, hogy a tagmondatokat vesszővel választjuk el egymástól. Egyszer pedig a ’hogy’ elé sem tette ki a vesszőt, holott férfiember lévén tudhatja, hogy vessző nélkül nem lehet hogyozni. A többi hibája leginkább abból fakad, hogy egy mondaton belül hajlamos kétszer használni ugyanazt a szót.
Miközben aláhúztam a helyesírási és stiláris szeplőket, megütötte a szemem egy mondat: „Halljuk, hogy voltak, akik bár szívesen fogadtak volna bennünket segédnek pár órára, de félve a helyi hatalom bosszújától, nem titkolva szégyenkezésüket, inkább azt mondták, hogy ehhez nekik nincs bátorságuk.” Itt valami nem stimmel, elvégre Makó városában emberemlékezet óta szocialista a polgármester. Meglepő volna, ha éppen ő akarná kényelmetlen helyzetbe hozni a helybélieket, akik befogadnák Gyurcsány Ferencet. Vagy talán azt akarja megbosszulni, hogy egyetemista lánya a Demokratikus Koalíció színeiben politizál?