KulturSzalon

Az olimpiai idézetcsokrot néhány perce küldtem el a megrendelőnek, egy digitális portál szerkesztőségébe. A hazai sajtóban két tucat érdekes mondatot találtam a magyar sportolók londoni teljesítményéről. Örülök a kedvező végeredménynek, a nyolc aranyérem mégsem takarja el előlem a magyar sportkultúra gondjait. Például az alapok hiányát.

 

Tetszik, hogy kilencedikek lettünk az olimpiai éremtáblázatom - régen voltunk az első 

tíz között. Van azonban egy mondat az összeállításban, amely ezt a számot más 

színben tünteti föl. A rutinos és okos sportújságíró, Csurka Gergely így tapintott a 

lényegre: „Egyetlen náció sem gyűjtött annyi kilencedik helyet, mint mi.” Az úszásra 

és az atlétikára utalt, az uszodában és a stadionban egyaránt nyolc-nyolc versenypálya 

található. Aki tehát a kilencedik eredményt éri el az előfutamokban, az bizony nem jut   

a döntőbe. Ahogy elnéztem a képernyőn, a londoni olimpián bővelkedtünk az ilyen, 

majdnem klasszis sportolókban, ami azt sejteti, hogy a nyolc kiugró teljesítmény 

ellenére sem támaszkodhatunk a két alapsportágra. Az a benyomásom, hogy a 

versenyezőink nem tanultak meg versenyezni. Vajon miért nem?

 

Piszkálja a csőrömet egy hányaveti mondat, amely néhány héttel ezelőtt, az úszó 

Európa-bajnokság után hangzott el. Az amerikai egyetemről hazatért Hosszú Katinka 

tarolt a debreceni uszodában, és a sikerét úgy értelmezte Orbán Viktor miniszterelnök, 

hogy miért mennek a legtehetségesebb sportolóink Amerikába, mi is adhatunk nekik 

szép ösztöndíjat, öregbítsék itthon a hírünket. (Okfejtését a saját szavaimmal 

foglaltam össze, de aligha torzítom el a mondandóját.) Igen ám, csakhogy az amerikai 

sportot nem az röpítette az élre - például a londoni eredménylista élére -, mert magas 

ösztöndíjjal kecsegteti a legtehetségesebb fiatalokat az ötven szövetségi államból, sőt 

a világ minden részéből. Sokkal inkább az, hogy elképesztőn erősek az egyetemi 

bajnokságok, a versenyidényben hétről hétre találkoznak az úszók és az atléták. 

 

Ez az, amit meg kellene szervezni nálunk is, oda kéne tenni a magas sport-

ösztöndíjak mögé. Négy évtizedre nyúlnak vissza a tapasztalataim, és eddig még

sohasem sikerült. Nem azt kérdem, hogy miért éppen most sikerülne, hanem inkább 

azt, hogy a londoni sikerek nyomán miért ne sikerülhetne végre.