KulturSzalon

 

Úgy fél négy körül, amikor a XXI. századi újságírásról szóló előadások befejeződnek, a makói kaszinóban őt szólítják a pódiumra, hogy az ifjúsági Pulitzer-díjat átvegye Baló Györgytől, a bíráló bizottság elnökétől. Látni vélem, ahogy SAV lassan, méltóságteljesen, fejét büszkén fölvetve vonul végig a termen, és határozottan araszol azon a négy vagy öt lépcsőfokon is. Gondolatban minden lépését megtervezi. Igaz, most már tíz kilóval könnyebben, mint amikor együtt vettünk át kitüntetést a nyíregyházi főiskola színháztermében. De nemcsak külsőleg változott.

 

Amikor megismertem a szemináriumon, dundi kislány volt, három hónappal az érettségi után. Két dolog azonnal kiderült róla: otthonosan mozog a digitális újságírásban és a „mama kedvence” (jól szituált környezetből jár ki a campusra, gyakorlatilag a család és a főiskola tölti ki az életét). Aztán jöttek a konfliktusok - velem is. Nem tetszett, hogy kitűnő íráskészségével elkerüli az élet mélységeit, noha elismertem, hogy érdekesnek ígérkezik Lady Gagáról írandó szakdolgozata. 

 

És ahogy telt az idő, egyre több valóság ékelődött a lányszoba és a campus közé. A korántsem rózsaszínű témák beszűrődtek a cikkeibe is. Emlékszem egyik tárcájára. A debreceni nagyállomásnál szállt fel a villamosra, hogy kijusson a nagyerdei egyetemre (a mesterkurzuson szerezte második diplomáját a nyíregyházi főiskola után, szintén a Lady Gagáról írott diplomamunkával). Vele szemben ült egy kismama, ölében értelmileg sérült gyerek - utaztak az egyetem előtti klinikák valamelyikére. Azt hiszem, ez volt az a pillanat, amikor a kisbetűs élet betört SAV babaszobájába.

 

Tavalyelőtt lett az év diák-újságírója, tavaly különdíjat nyert a makói Pulitzer-pályázaton, és ma délután átveszi a fődíjat is. A profizmussal kacérkodó újságíró-palántából független online kisiparos lett, a dundi kislányból pedig csinos, másokra is figyelő újságírónő.