Belépés
Beküldés
Jelenlegi hely
Lesz-e a fél regényből kisregény?
2012. december 27. 12.34 | zoldi.laszlo
Egyik tanítványom elmondta, egyetért azzal a tegnapi okfejtésből, hogy a hagyományos könyvkiadásban nehéz indulnia egy pályakezdőnek. Azt viszont vitatja, hogy minden fiatal író alkatához illik az e-könyv. Ezt én se állítottam, a tegnap említettek is eltérő módon viszonyulnak a digitális közléshez. De ha nem a papírra nyomott és legalább ujjnyi vastag kötetre gondolnak, hanem a mintegy százoldalnyi, ráadásul sokkal olcsóbb előállítású e-könyvre, akár el is juthatnak a bemutatkozásig. Tanítványaim népes mezőnyében három újabb példát találtam.
Bódi Melinda eltűnt a szemem elől. Talán tanít, talán a saját gyerekeit neveli. Még főiskolásként kitalált magának egy bumfordi állatfigurát, „akinek” hat kalandját olvasta föl az évfolyam előtt. Tátva maradt a szánk, a visszahúzódó diáklány ugyanis önmaga gátlásaival ruházta föl a faforgácsos vackából ki-kitörő tengerimalacot. A felolvasott részletek fél e-könyvre valót tesznek ki, a másik felét „csak” hozzájuk kéne írni, hogy meseregény legyen belőlük. Ha a kenyérkereset vagy a háziasszonyi teendők el is tántorították az írástól, diákjai és gyerekei aligha járnak rosszul Malacka élőszóban tovább mesélt kalandjaival.
László Anett a diploma megszerzése után szintén eltűnt. Pedig három fejezetet, úgy hatvanoldalnyit már megírt a kisregényből. A cím izgalmat keltett az Olvasólámpa nevű diákportálra kattintók között. A testemen át egy diák-prostituált története, aki úgy véli, ha az anyja egy gazdag és házas férfi kitartottja lett, akkor ő is megoszthatja bájait meglett férfiakkal, amennyiben fizetik a tanulmányait. Furdal a kíváncsiság, vajon a lélektani mozzanatokban feltűnően gazdag félregény hogyan folytatódik. Folytatódik-é egyáltalán?
Mészáros Tímea mielőtt Budapesten helyezkedett volna el, Skóciában dolgozott, egy hegyvidéki szállodában. Az Olvasólámpán közölt mozaikokból összeállt egy fojtott légkörű, sejtelmes hangulatú, a zegzugos folyosókon talán még kísértetekkel is szolgáló kisregény első fele. A köd és az eső depresszióssá savanyította ugyan a magyar vendégmunkásokat, a közérzetük, például a hazavágyódásuk azonban plasztikusan rajzolódott ki előttem. Vajon remélhető-e, hogy a lakásra gyűjtés és a családalapítás kellős közepén Timi mégiscsak befejezi az egyelőre cím nélküli könyvet?
Azt hiszem, könnyítené mindhármuk helyzetét, ha a félig kész regény elé ’kis’ jelzőt tennének, és e-kiadót keresnének.