Jelenlegi hely
Magyar történelem
Ezer éves Árpád vére,
Máriának szent székhelye.
Itt élünk, ez ősi tájon,
Kárpátok közt, Rónaságon!
Találtunk is hazát, reményt,
árulót is, oly sok kevélyt!
Mégis nemzet lett hitünkből,
eggyé vált a szív a szívből!
Ránk törhetett Török, Tatár,
Isten óvott, értünk kiállt!
Vándorolva hegyen, völgyön,
ifjú hadfik vére ömlött!
Elveszejtve száz bús csatát,
csonkán virul most az ország!
István király koronája,
Magyarságunk jelképtára!
Kereszténység boldog hite,
áldott elméd bölcsessége.
Megmentettél pusztulástól,
örök árnytól, a haláltól!
Isten és Kard volt a jelszó,
megtépve bár, leng a zászló!
Trianoni szörnyű képzet,
nem tört ketté reménységet!
Csorbult erkölcs, ármány győzött,
testvér, testvért, mint vad űzött!
Megtagadva hű gyermekét,
csonkította önön testét!
Történelmünk könny és vihar,
harcunk ősi, igaz, Magyar!
Gondfelhőben bujkál jövőnk,
mégis hiszem, újra élünk!
Nem veszhet el Isten népe,
megmaradás reménysége!
Annyi gyászból feltámadott,
újrakezdve minden álmot!
Erős a vár, össze nem dől,
hogyha hőse meg nem hőköl!
Küzdve bajjal, ellenséggel,
megy előre bátor hittel!
Büszke arra, hogy honnan jött,
tudván, tudva nem legyőzött!
Mert a nemzet rég elveszett,
ha az Úrtól nem kap hitet!
Ez legyen hát az intelem,
múltunk kincsét őrzöm s viszem!
Hűségesküm így fogadom:
„Itt lesz fejfám és koporsóm”!
Bodnár László verse