Belépés
Beküldés
Jelenlegi hely
Magyarország első közösségi táncelőadása

A generációs szakadékokat áthidalva, két tucat szépkorú, amatőr táncossal a színpadon ösztönöz közös gondolkodásra az örök élet kérdéséről Juhász Kata Társulatának futurológiai táncelőadása. Az Újratölthető február 1-jén és 22-én az Eötvös 10 Közösségi és Kulturális Színtér Kamaratermében lesz látható.

Az előadás alcíme – „HA SOSE HALUNK MEG…” – gondolkodásra, sőt reményeink szerint közös gondolkodásra (netán cselekvésre) ösztönzi a nézőket, hiszen egyre több hírmorzsa jut el hozzánk olyan pozitív ígéretekről, melyek a tudomány és a technológia egy-egy részterületének fejlődése folytán belátható távolságba helyezik az emberi élet szinte korlátlan meghosszabbíthatóságát.
Az örök élet perspektíváját az egyéni élet szintjén egyértelműen pozitívan fogadjuk, azonban ideje számot vetnünk azzal is, hogy ha megvalósul, alapjaiban változtatja meg társadalmi berendezkedésünket, a gazdaság szerkezetét, a jogrendszert és családi viszonyainkat is. Nem kis részben a téma aktualitásának köszönhető, hogy a darab rendező-koreográfusa, Juhász Kata tavaly nyáron meghívást kapott Minneapolisba, hogy egy ottani, idősekből álló közösséggel, az ő problémaérzékenységükhöz alkalmazkodva alkossa újra a Rechargeable (Újratölthető ) című előadást.

Az előadás alkotói, Juhász Kata és Déri András a Szenior Örömtánc Csapat tagjaival hozták létre Magyarország első közösségi táncelőadását, amelyben egyszerre kutatják a jövőt és saját vágyaikat. A szereplők végső soron saját identitásukat elemzik, hogy azt megőrizve, s arra építve hozhassák létre a jövő társadalmi berendezkedésének modelljét – egyelőre csak a tervező asztalon, vagyis a színpadon, a táncszínház eszközeivel.