KulturSzalon

 

Szerzőjét, Balavány Györgyöt nem ismerem személyesen, de figyelemre méltó a publicisztikája. Úgy konzervatív értékrendszerű újságíró, hogy közben fenntartja magának a kritikához való jogot, ha a kormánya rosszul működik. Tegnapi blogjában cáfolja a jobboldali sajtóval, vagy ahogy ő írja, a „jobbsajtó”-val szembeni előítéleteket. Abból indul ki, hogy a szociálliberális oldalon sokan úgy képzelik el a jobbsajtót, mint dróton rángatott marionett-figurák ügyesen megkomponált együttesét, holott aligha nevezhető a Fidesz-központ propaganda-gépezetének. Ennél önjáróbb, önállóbb, úgy fordítanám le a szavait, hogy töredezettebb (fragmentáltabb). Bár ennek ellenére „a jobboldali sajtótól nem várható, hogy szigorú kritikával illesse a jobboldali kormányt”. Ez a mozzanat késztette őt arra, hogy kilépjen a Magyar Nemzet kötelékéből. 

 

Idáig meggyőző az érvelés. Csakhogy az előítélet cáfolataként Balavány György azt is megjegyzi, hogy „Sehol sem hangzik el annyi Fidesz-ekézés, mint a Magyar Nemzet büféjében.” Ezt érdemes továbbgondolni. Vajon nem azzal magyarázható a büfés morgolódás, hogy a Magyar Nemzet munkatársai nálunk, kívülállóknál sokkal jobban ismerik a kormányzati gépezet működését? Többet tudnak a Fideszen belüli feszültségekről, a parlamenti törvénygyár selejtjeiről, a kormányzati ügyetlenségekről, netán a korrupciós műveletekről. Lehetséges, hogy éppen azért beszélik ki magukból a Magyar Nemzet büféjében, mert nem írhatják meg a lapban? 

 

Azért kérdezem ezt, mert a rendszerváltás környékén én is olyan szerkesztőségben dolgoztam, amelyet a másik oldalról azzal vádoltak, hogy rövid pórázra van fogva. Ennek semmi jelét nem tapasztaltam, akkor ugyanis már szétesett az állampárt, azt viszont tapasztaltam, hogy sehol nem ekézték annyira az MSZMP-t, mint a Népszabadság büféjében.