Jelenlegi hely
Miért emigrált Kertész Ákos?
2012. március 5. 12.27 | zoldi.laszlo
Kedves tanítványom, Hadas Bianka megszólít a Facebook-on, ugyan fejtsem már ki az álláspontomat Kertész Ákos emigrálásáról. Megszoktam, hogy volt kommunikáció szakosok figyelik a megnyilvánulásaimat, ráadásul Ákos Kanadába kivándorlása szíven is ütött. Jó írónak tartom, akinek publicisztikában erős a megjelenítő ereje és kevésbé átütő erejű az elemző készsége. Ám e félig-meddig kritikai megjegyzéstől függetlenül nem volt kétséges az üldözését kiváltó publicisztika szándéka.
Az Amerikai Népszavában megjelent okfejtés a magyarországi baloldal hatalomból éppen kirekedt képviselői ellen íródott. A rosszul kormányzó és korrupcióba keveredett politikusok ellen, akik a nép nyakára hozták a Fideszt. A szerző ott követett el tragikai vétséget, amidőn „genetikusan alattvalónak” nevezte a népet, holott a magyarok nem föltétlenül génjeikben hordozzák az alattvalóságra való hajlamot, hanem inkább évszázadokon át szocializálódtak rá. A tavaly nyári publicisztika arányai világosak lehettek minden olvasni képes ember számára, amikor tehát az inkriminált kifejezést fölkapták a jobboldali médiában, nem ingott meg az író-publicistáról alkotott értékítéletem.
Ha összehívnánk azokat, akik névvel vagy névtelenül elküldték a pokolba (esetleg csupán Izraelbe), és arra kérnénk őket, hogy mondják el valamelyik József Attila-verset, akkor kiderülne, hogy néhány százan együttvéve is kevesebbet tudnak, mint Ákos egyedül. Aki pedig ennyire benne él a magyar kultúrában, az nem lehet hazaáruló. Ennél többet nem is érdemelnek a jobboldali eszmefuttatások, amelyek „csak” annyiban járultak hozzá Kertész Ákos kivándorlásához, amennyire fölheccelték azokat, akik az utcán, az uszodában vagy a boltban inzultálták őt. Máshol keresem az emigrálás igazi okát: a baloldal elhatárolódásában.
Az erkölcsi deficittel küszködő baloldali politikusok és újságírók előszeretettel magyarázgatták Kertész Ákos mellékesen odavetett megjegyzését. Amíg ugyanis a hazai nyilvánosság a „genetikusan alattvaló” magyarsággal foglalkozik, rejtve marad a publicisztika fő gondolatmenete: a hatalomban korrumpálódott szocialista politikusok elmarasztalása. Azt hiszem, ezt a csúsztatást sokkal nehezebben viselte el az író, mint a szélsőjobbos inzultusokat. Közel a nyolcvanhoz nem lehet könnyű külföldön, idegen nyelvi közegben élni. De még mindig könnyebb, mint itthon, fölheccelt neonácik és megélhetési baloldaliak között.
