Belépés
Beküldés
Jelenlegi hely
Miért halványul a Vörös Postakocsi?
2012. március 14. 12.01 | zoldi.laszlo
Kácsor Zsolt írta meg a mai Népszabadságban, hogy a Krúdy Gyula szellemiségének hódoló Vörös Postakocsi anyagi támogatását megszüntette a megyei önkormányzat. Tizenegy éve tanítok a nyíregyházi főiskolán, érzelmileg is kötődöm a Szabolcs-Szatmár-Beregi Szemléhez, a Pedagógiai Műhelyhez és a Vörös Postakocsihoz. Úgy rémlik, a 2010 őszén megújult megyei vezetésben valaki áthúzta a Kultúra rubrikát, és mindhárom folyóirat megszűnt létezni.
Lehet ezen sopánkodni, és azt kérdezni, hogy a több tízmilliárdos költségvetésből miért nem telik néhány milliós szellemi befektetésre, a helyi hagyományok ápolására. Én azonban hajlanék az önvizsgálatra is. Vajon az irodalmi folyóirat mindent megtett-e azért, hogy a lokálpatrióta döntéshozók érzelmileg azonosulhassanak vele? A Népszabadság kelet-magyarországi tudósítója (egyébként maga is író) a Vörös Postakocsi érdemének tartja, hogy „országos hírű szerzők” jelentek meg benne. Nekem éppen ezzel volt gondom.
A kommunikáció szakos diákjaim fél évtizeddel ezelőtt alapítottak egy hetilapot Olvasólámpa címmel, és a digitális fórumot minden szombat délben megjelentették tíz-tizenöt írással. 229 száma látott napvilágot, és volt olyan is, amelyet ötezren olvastak el. Mindig közölt tárcát, olykor novellát, sőt regényrészletet is, és persze rengeteg könyv-, színház-, film-, -tévé, zenekritikát. A legtöbb szerző a nyíregyházi főiskoláról került ki. Vajon mivel magyarázható, hogy a Vörös Postakocsi hasábjain egyetlen Olvasólámpa-szerző sem tűnt fel? A főszerkesztő talán nem tudta, hogy van ilyen diák hetilap? Vagy tudta, de máshol kereste a szerzőket?
A jelenség korántsem egyedi. A helyi és országos szerzők aránya már vitát váltott ki a kecskeméti Forrás, a szegedi Tiszatáj, a pécsi Jelenkor és a debreceni Alföld körül is. Azok a szerkesztők írták be magukat a lexikonokba, akik eltalálták a helyes arányt. A Vörös Postakocsi vajon nem járt volna jobban, ha alapítója, Onder Csaba észreveszi, hogy munkahelyén, a nyíregyházi főiskolán is akadnak tehetséges írástudók? A tanszéki szobámban van egy kovácsolt olvasólámpa, amit nálam szakdolgozó diáktól kaptam. Ha legközelebb találkozom a szomorú folyóirat-szerkesztővel (aki mellesleg kollégám az alkalmazott kommunikációs intézetben), akkor tovább adom neki a diszkrét emlékeztetőt.