Jelenlegi hely
Miért igyunk jó bort?

A tegnapi Népszabadságban érdekes reklám jelent meg. Fél újságoldalt töltött be, és a magyar borok top százas listáját hirdette meg. A szövegmező felső részéből hosszú mondat emelkedett ki: „Az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz bort igyunk.” Alatta zárójelben Johann Wolfgang von Goethe, a szerző neve.
Nocsak, talán mégsem vagyok elég tájékozott. Pedig még azt is elmondhatom, hogy német szakos voltam az egyetemen. Mind ez idáig azt hittem, hogy a szállóige magyar agyból pattant ki. A Lefülelt mondatok című, 2006-ban megjelent gyűjteményem tanúsága szerint Rátgéber László, a közismert pécsi kosárlabda-edző fejtegette a Tolnai Népújság 2000. december 24-i számában: „Ahhoz túl rövid az élet, hogy szar borokat igyunk.” A XVIII. századba visszanyúló előzmény mégse lepett meg túlságosan, mert magam is üldögéltem olyan borozókban, ahol az eredeti mondatot írták ki a falra, anélkül persze, hogy feltüntették volna a szerző nevét. A szekszárdi újságíróval folytatott beszélgetés hevében miért ne juthatott volna Rátgéber László eszébe, és miért ne szőhette volna az interjúba?
Némi kutakodás után kiderült, hogy Goethe megunta a miniszterkedést Weimarban, és 1788. szeptember 4-én Karlsbadban felült a postakocsira, hogy kiszellőztesse a fejét Itáliában. Útja, mely manapság Karlovy Vary (a hajdani Karlsbad) és Róma között másfél órát vesz igénybe repülőgépen, akkoriban másfél évig tartott. A cammogó lovak mögül alaposan megfigyelt mindent a költő, és rengeteg jegyzetet készített, majd 1813-ban kötetté formálta az élményeket. Az Utazás Itáliában című könyvben olvasható az idézett mondat: „Das Leben is zu kurz, um schlechten Wein zu trinken.” Rónay György fordította magyarra, és az új kiadás idén látott napvilágot.
Mellesleg a lírai reklámszöveg nyomán kibontakozó művelődéstörténeti nyomozás igazolta ama teóriámat, hogy a szállóigének szinte mindig vannak előzményei. Többé-kevésbé tetten érhető, mint most is, hogy ki mondta ki először, ez azonban még csak bővítménye a majdani bon mot-nak. Sok beszélgető, ha úgy tetszik: társszerző kell ahhoz, hogy fúrjanak-faragjanak rajta, egészen addig, amíg egy híres ember elégedetten a nevére nem veszi. Azon se lepődnék meg, ha az alaposabb nyomozás kiderítené, hogy Goethe is olvasta valahol. Mondjuk egy weimari kocsma falán.