KulturSzalon

 

Obamának kölcsönözte a népszerűségét például Beyonce, Mariah Carey, Cameron Diaz, Lady Gaga, Gwyneth Paltrow, George Clooney és Brad Pitt. Nyilvános gesztusaik bizonyára közrejátszottak a demokrata párti elnök újraválasztásában. De a köztársaság párti jelölt Romney, a későbbi vesztes mellett is nagy nevek korteskedtek: Cindy Crawford, Russel Crowe, Clint Eastwood, Chuck Norris, Adam Sander és Sylvester Stallone. Az egyik elemző szerint Obama azzal nyert, hogy idejében fordult a nők felé - ez kiderül a két lista összetételéből is. Számomra azonban nem ez az igazi tanulság, inkább az a kérdés, hogy a választási kampány után mi lesz a politizáló művészekkel.

 

A magam magyarországi módján úgy képzelem, hogy a Romney mellett kardoskodóknak befellegzett a következő elnökválasztásig. Nem kapnak filmszerepet. A színházban játszhatnak ugyan, de a csökkentett költségvetésből kevesebb jut nekik, vagy ami még rosszabb: anyagi támogatás híján szétszéled a társulat. Nem jutnak el koncertezni a stadionokba. Fesztiválszervezők gyanútlanul meghívják őket kisebb városokba, de végül mégse léphetnek föl, mert az önkormányzati testület többségét alkotó képviselőcsoportban valakinek nem tetszik a képük. Ráadásul amíg a másik politikai tábor uralkodik, kimaradnak a díjazásból is.

 

Csakhogy Amerikát alaposabban ismerő barátaim elmagyarázták, a tengeren túl semmi sem történik a vesztes elnökjelölt mellett biodíszletként álldogáló művészekkel. Nem kapnak kisebb szerepet a filmgyártásban. Nem adják el fejük fölül a színháztetőt. Nem kérik meg őket, hogy kerüljék el a más hitvallású polgármesterek városát. Nem keresnek kevesebbet, eltartja őket a háromszázmilliós piac. Nekik és produkcióiknak nincs szükségük az állam anyagi támogatására és díjakban megnyilvánuló hálájára. Ezért aztán az éppen kormányzó politikai elit, ha akarná, sem ítélhetné őket határon belüli száműzetésre.