Belépés
Beküldés
Jelenlegi hely
Minden lélek számít
2012. június 12. 12.09 | zoldi.laszlo
A Népszabadság mai számában, az első oldalon, a fejléc alatt fénykép látható. Kelemen Hunort, az RMDSZ elnökét ábrázolja, akinek a kopasz feje beékelődik az újságnév első és második betűje közé. A romániai magyar politikus két mikrofon előtt áll, nyilván beszámol a vasárnap megrendezett helyhatósági választásokról, etnikai pártjának a sikeréről. Előtte, az emelvény homlokzatán három felirat: a bal szélen egy rövidítés, az ’”RMDSZ”, középütt egy mondat: „Minden magyar számít!”, a jobb szélen pedig még egy: „Építjük Erdélyt!” E két mondat kommunikációs hasznáról tűnődnék.
Mindkettő tőmondat, és ami ennél fontosabb, igei állítmány található bennük: a ’számít’ és az ’építjük’. Márpedig azt tanultam - és tanítom is a kommunikáció szakos diákoknak -, hogy csak olyan mondattal lehet aktivitásra buzdítani, késztetni, motiválni, noszogatni, nógatni, ösztönözni, sarkallni, serkenteni, unszolni, amelyben van állítmány, ráadásul lehetőleg igei. A fogalommal operáló és elvontsággal kecsegtető mondatok ugyanis csak az értelmiségieket gondolkoztatják el. Ha egy párt tömegeket hódítana meg, akkor bizony a kevésbé iskolázott emberek ama adottságából kell kiindulnia, amelyet úgy lehetne tapintatosan körülírni, hogy nélkülözi a fogalmi gondolkodást.
Más a helyzet azzal a párttal, persze, amelyik tisztában van azzal, hogy csekély a támogatottsága. Fölmérte a körülményeket, és mindössze be akar kerülni a parlamentbe, vagy bent szeretne maradni; még csak véletlenül sem akarja átvenni a hatalmat, csupán kiegészítene egy másik pártot a majdani koalícióban. Nyugodtan maradhat a fogalmi kommunikációnál, amellyel körülbelül annyi tudatos választópolgárt hódíthat meg, amennyivel bejuthat az országgyűlésbe. Az MSZP köröztet egy stratégiai dolgozatot, amelynek harminc gépelt oldala három fogalom köré csoportosul, íme, a betűhív felsorolás: „Baloldaliság, Remény, Erő”.
Még nem olvastam, ezért semmiféle következtetést nem vonnék le belőle. Lehetséges, hogy csupán az első változat, amelyet néhány száz embernek szánnak. Ha így van, akkor nem zavar a fogalmi kommunikáció. Bár őszintén szólva ettől a párttól még sosem olvastam olyan elemzést, amelynek a címében tőmondat, a tőmondatban pedig igei állítmány lett volna. Talán majd a stratégiai dolgozat második, tömegeknek szánt változatával nagyobb szerencsénk lesz.