Belépés
Beküldés
Jelenlegi hely
Miről írhat a közéleti lap?
2012. október 31. 12.06 | zoldi.laszlo
A mai Népszabadságban arról ír Kácsor Zsolt, hogy Hajdúdorogon kiretusálták a polgármestert egy fényképről. A szocialista városvezető eredetileg még szerepelt azon a fotón, amelyet a kistérségi fesztiválról közölt a Hajdú Online nevű internetes portál - kimagaslik a körülötte lévő kisiskolások közül. Miután azonban az önkormányzati testület jobboldali többségű, a Hajdúdorogi Újság októberi száma már a kisebbségben maradt polgármester nélkül jelent meg.
Amidőn botrány lett az ügyből, az önkormányzati lap főszerkesztője, bizonyos Ráczné Pogácsás Andrea arra hivatkozott, hogy „a cikkhez sajnálatosan nem megfelelő kép jelent meg”. Csakhogy ez mellébeszélés. A Népszabadság közli mindkét fotót, amelyek között csupán annyi a különbség, hogy a hátsó sorból láthatóan kiszedték a település első emberét. A retusálásnak óriási hagyománya alakult ki a baloldali diktatúrákban Sztálintól Rákosiig; az a benyomásom, hogy Kelet-Magyarországon egyelőre kisvárosi módon kapcsolódik hozzá a jobboldali hatalomgyakorlás is.
De az indoklás érdekesebb mozzanattal is kecsegtet. A havilap főszerkesztője szerint a „megjelenés nem politikai eredetű, mert a Hajdúdorogi Újság közéleti lap, politikai cikket nem tartalmaz”. Ha nálam, a médiapolitikai vizsgán mondana ilyesmit Ráczné Pogácsás Andrea. azonnal beírnám neki az elégtelent. A politika ugyanis éppenséggel közügyekkel való foglalkozás. Íme, néhány meghatározás. „A politika azt jelenti, hogy az emberek valamilyen szisztéma alapján megbeszélik közös ügyeiket.” (Nádas Péter író, Magyar Hírlap, 2000. október 28.) „A politika a közélet iránt viselt felelősség.” (Dávid Ibolya MDF-politikus, Tolnai Népújság, 2002. február 16.) „A politika javaslat a problémák megoldására.” (Heller Ágnes filozófus, Heves Megyei Hírlap, 2002. június 15.) „A politika nem más, mint a közösséget érintő döntés.” (Schlett István politológus, Népszabadság, 2003. augusztus 9.)
A közéleti újságnak első számú feladata tehát, hogy közéleti témákkal foglalkozzék. Ha az önkormányzati lap szakmailag felkészületlen főszerkesztője azzal védte volna egyébként védhetetlen döntését, hogy pártpolitikai jellegű cikkeket nem szívesen közölne, arról lehetne értelmes vitát folytatni. Mostani kijelentése azonban inkább csak arról árulkodik, hogy fogalma sincs a sajtóról. Talán ezért szánta rá magát egy ártalmatlan fénykép retusálására.