KulturSzalon

Tegnap ebéd után, úgy egy óra körül ültem a számítógépnél, amikor a másik szobában, a nyitva felejtett tévéből felhangzott az a dal. Régen hallottam, de megragadt a fülemben. Átültem, és csalódottan vettem tudomásul, hogy nem az énekli, akire gondoltam.

Ez az előadó csinos színésznő, aki illegeti magát egy példásan karbantartott autómatuzsálem motorházán, és csábosan nyújtogatja karjait a rácsok mögött lévő szerelméhez. Néhány perc múlva kiderült, hogy ott bent, a börtönben Johnny Depp szaladna az ablakhoz, ha a bilincs engedné. Íme, a Cry Baby című hollywoodi film két cukrozott jelenete - már így is többet írtam róla, mint amennyit ér. Csakhogy a dal nem hagyott nyugodni. Némi kutászkodás után, a YouTube-on megleltem az eredeti fölvételt. Please Mr. Jailer a címe, amit nem úgy ültetnék át magyarra, hogy kérem, vagy kérlek börtönőr úr. Visszahátrálnék inkább Kazinczy Ferenc korába, és a nyelvújításból kölcsönözném a ’foglár’ kifejezést. Esetleg a porkolábot, amelyről azonban elképzelhető, hogy német szó magyarítása.

Wynona Carr adja elő, mélyebb hangon és beleérzőbben, mint az inci-finci színésznő. Clevelandi fekete a Ford-autógyár környékéről, brutálisan jó orgánumát magánéleti tragédiák szegélyezik. De hisz’ ez a blues, a fájdalom tehetséges kiéneklése. Ez az, amit a tévében látott-hallott lájtos változat nem képes érzékeltetni. Miközben azon tűnődtem, hogy a feketék Amerikában épp úgy a börtönnépesség többségét alkotják, mint nálunk a romák, föltettem az autós képekkel dúsított lemezt a Facebook üzenőfalára. Gyorsan érkezett az első lájkolás - Nagy Zsófitól (az RTL Híradó riporterétől) Vajon miért tőle? Mit érzett meg Wynona Carr fájdalmából?

Azt válaszolta telefonon, hogy néhány hónapja tévériportot készített a borsodi cigányasszonyokról, amint a miskolci börtönnél oda állnak, ahonnan látni a rabok ablakait, és kidolgozott jelekkel adják a rács mögötti hozzátartozók tudtára, hogy mi történt a gyerekkel, a családdal, az üzlettel. A két karjukat például bizonyos szögekbe igazítják, és betűket formálnak belőlük. Vagy talán nem is betűket, hanem egy-egy alakzat előre megbeszélt fogalmakat jelent? Ez több mint érdekes, a kommunikáció sajátos válfaja (sőt: vállfaja). Emlékeztet valamire a médiatörténetből, utána kéne nézni. Addig is újra meghallgatom a porkoláb úrhoz intézett könyörgést.