KulturSzalon

 

Azt hiszem, elég jól mondom el a kommunikáció szakosoknak, hogy a görög kifejezés jelhordózót jelent, és a Nagy Francia Forradalom idején miként találta ki egy mérnök a gerendákból összerótt távíró-oszlopokat. De be kell vallanom, hogy előbb beszéltem róluk, mint hogy láttam volna őket. A kamera körbe járta a hét méter magas tornyot, amely a dimbes-dombos vidéken kimagaslik a fák közül. A furcsa szerkentyűket az osztrák császárral harcban álló francia állam gyártatta. Öles fából készült karok, vasból való kerekek, amelyeket kézi erővel lehetett megfelelő szögbe mozdítani. A karok számokat adtak ki, a francia vezérkarnál pedig a kódfejtő olyan könyvet lapozgatott, amelyben nyolcezer szóhoz kapcsolódtak a számok. 

 

A tornyokat húsz kilométerenként állították föl, és a szemafor kezelője úgy továbbította a számokat, hogy fogalma sem volt a jelentésükről. Látcsövön fürkészte a szomszédos tornyot, hogy azonnal közvetíthesse az üzenetet. Létkérdés volt a gyorsaság, a műsorkészítő történész szerint a légi telegráf-láncolat így adott hírt legelőször egy francia-osztrák ütközet eredményéről. Információját nem vonom kétségbe, de olyasmit is olvastam a szórványos szakirodalomban, hogy a szemafor-tornyokat inkább a La Manche csatorna és Párizs között építgették. Ha megindul a brit hajóhad Dover kikötőjéből Calais irányába, ahol legkeskenyebb a Csatorna, akkor a mintegy 250 kilométerre lévő francia vezérkar minél előbb értesülhessen az invázióról.

 

A tegnap emlegetett borsodi cigányasszonyok aligha jártak hozzám médiatörténetet hallgatni. Két karjukkal mégis kísértetiesen hasonló alakzatokat mutatnak a börtönrács mögött figyelő hozzátartozóiknak, mint a francia tengerpart és főváros közti szemaforok méretes fakarjai.