KulturSzalon

A gyerekek a város terén állnak, akárcsak ha ponyvát feszítenének ki, kezükben tartják egy tó kerek jegét. A befagyott tavat – melyen a szüleik korcsolyáznak körbe-körbe kacagva – már alig bírja gyöngécske kezük, de azért mosolyognak, ahogy csak tőlük telik, szemükkel intenek a vidám felnőttek felé, akik láthatóan mindenről megfeledkezve hasítják a jeget, pörögnek egymás körül, rá sem hederítve semmire.

Az egyik apa végül mégis lenéz a jégre, és az áttetsző hűs anyagon át megpillantja a fiát, aki könyörögve néz felfelé rá.

 

 

 

Hogy megnőtt ez a gyerek! – gondolja, s némi büszkeség suhan át a lelkén, ahogy felméri fia gyermeki vonásokat egyre inkább hanyagoló, férfiasodó arcát, s a megjelenő aprócska szőrszálakat ott az orra alatt. Micsoda bajusz lesz ez néhány év múlva, álmélkodik.

Ám ekkor halk reccsenéssel egy repedés jelenik meg a jégen, látszólag valahol a gyermek szeme alatt. Mintha csak az első ránc született volna meg a kisfiú arcán.

 

Komor Zoltán írása