KulturSzalon

Máté: Nem gondoltuk. Tinédzser korunkban arról álmodoztunk, hogy jó lenne dalokat írni, vagy leginkább jól eljátszani például Tankcsapda, vagy Nirvana dalokat, fesztiválokra járni, lemezeket készíteni. Csak ezzel akartunk foglalkozni. Hangszereket vásároltunk és úgy gondoltuk, hogy működni fog a dolog. Aztán az évek során sok mindenre rádöbbentünk. Rengeteg buktatót kell kikerülni és rengeteg lépcsőt kell végig járni, míg az ember eddig elér. Fesztiválokon volt szerencsénk világturnékon részt vevő zenekarokkal megismerkedni - Hegyalja Fesztivál, Sziget, Rockmaraton, stb. - , tehát tisztában vagyunk azzal, hogy ahol mi most vagyunk, az nemzetközi viszonylathoz képest a kispályának a kispályája.

Az évek során kristályosodott ki bennünk, hogyan működik a zenészek élete. Tinédzser fejjel sokkal egyszerűbbnek és könnyebbnek képzeltük az egészet.

 

 

Máté: Mindannyian azt gondoljuk, hogy a vártnál sokkal jobban sikerült. Jobb volt a fogadtatás mint amire számítottunk, pláne úgy, hogy nem hordtunk előzenekart magunkkal. Ez nehezítette a dolgunkat, mert így egy este kétszer álltunk színpadra, tehát egy hétvégén négy koncertet adtunk, ami minden tekintetben embert próbáló feladat, de azt gondoljuk, hogy minden túlzás nélkül sikerként könyveljük el ezt az elmúlt tíz, illetve kilenc bulit, mert most még csak a Nyíregyháza előestéjén vagyunk és reményeink szerint újabb telt házas koncert elé nézünk ma este. 

 

 

Máté: Igen, ez érdekes. Számunkra kihívás, a koncertjeinket látogató közönségnek pedig meglepetés, érdekesség. Két évvel ezelőtt az MR2 Akusztik felkérésére egy-két dalt rögzítettünk, de nem fektettünk erre különösebb hangsúlyt. Most úgy gondoltuk, hogy a tíz év apropója tök jó lehet arra, hogy akusztikusan is bemutatkozzunk a közönségnek. Megmutatjuk egy szeletét a Road zenekarnak más felfogásban, tíz állomáson keresztül, aztán itt pontot teszünk a dolog végére és a továbbiakban nem kívánjuk ezt az ötös felállást. 

 

 

Máté: Cséry Zoli segített, aki velünk tartott a jubileumi koncert turnén. Neve ismerős lehet többek között a Subscribe, a Ganxsta Zolee, a Zanzibár zenekarokból. Mondhatni ő az egyetlen, nagybetűs képzett zenész közöttünk. Voltak jó elképzeléseink, alap ötleteink, de hangnemek tekntetében Zolinak kellett gatyába rázni a dalokat. Hiába volt meg a gerince a daloknak, nagyon sok munkát végzett Zoli és sokat segített nekünk abban, hogy ezek a dalok ebben a formában jól, ízlésesen és helyesen szólaljanak meg a színpadon. 

Zolit régóta ismerjük, magánemberként jó figurának tartjuk, zenei tudása előtt is fejet hajtunk és úgy gondoljuk, mindenképpen jót tett ennek az akusztikus megmozdulásnak egy zongora bekerülése, mert így lett kerek.

 

 

Máté: Biztos, hogy nem. Van pár íratlan szabály nálunk. A színpadon nincs politizálás, ebbe a zenekarba nem kell női tag és nem kell hangos zenei koncerten élőben zongora. Maximum stúdiófelvétel során esetleg női vokáltémák, vagy olykor díszítő hangszerként zongora, de csak módjával. Szóval semmi extra, de mi így szeretünk dolgozni, koncertezni ahogy most vagyunk.

 

 

Máté: A kilenc állomás amit eddig megcsináltunk, az önmagáért beszélt. Tetszett, szerették, akarták, velünk együtt énekelték, élvezték és sokan írták, hogy legyen valamiféle lenyomata, CD-n, vagy valami Youtube-os verzión.

 

 

Máté: Március 22-én játszottunk a Barba Negra klubban, ahol kép- és hangfelvételre került sor, úgyhogy vannak terveink.

 

 

Máté: Új lemez az biztosan nem lesz, valami új kiadványon törjük a fejünket. Idén vagyunk tíz évesek. Ezt az évet az elmúlt évek jegyében szeretnénk eltölteni. Vannak ötleteink őszre azokat most próbáljuk összerakni és szeretnénk még valami meglepetéssel előállni. 

 

 

Máté: Szomorúak vagyunk. Az utóbbi években rendre felléptünk a Hegyalja fesztiválon, szomorúan vettük tudomásul, hogy idén nem kerül megrendezésre. Bízunk abban, hogy jövőre újraéled, hamvaiból feltámad és folytatódik a fesztivál.

 

 

Máté: Az első időszakban mindenképp nehézség volt, sőt valamilyen szinten a mai napig is kicsikét nehezebb. A fővárosban, vagy a nagyobb városokban, ahol több zenekar van, nagy előny, hogy egymást segítve, támogatva, tudnak dolgozni. Mégis most már a másik oldalát látjuk a dolognak. Azt gondolom, hogy azon a szinten ahol most mi vagyunk, inkább előnynek mondható, hogy nem fővárosban élünk, hanem távol mindenkitől, magunknak. A kapcsolatokat tudjuk tartani a zenekarokkal.  Heti szinten beszélek Halász Ferivel, Lukács Lacival, Rómeóékkal, a Subscribe-al telefonon, emailezünk.

 

 

Máté: A mai napig tisztában vagyunk azzal, hogy nem a zenekart alkotó négy embernek köszönhető az adott lemez, videoklip, telt házas koncert. Mi négyen előállítunk valamit, ami szerintünk jó, nekünk tetszik. Ez az első kör. A második az, amikor az emberek azt mondják, hogy de jó a zenekar, tetszik a dal, meghallgatom ma is, holnap is, meg azután is. A harmadik kör, amikor a tisztelet oda fajul, hogy megveszem a lemezt, nem csak letöltöm. A következő lépcső az, ha megvettem a lemezt, szeretem a zenekart, befizetek koncert jegyre és elmegyek koncertre. Egyébként a legutolsó lemezünk ami arany-, illetve platina lemez lett pont fele árban van, mint a ma esti koncert belépő ára. 

Tudjuk, hogy az eredmények, sikerek, nem kizárólag négyőnknek köszönhetőek, csak mert a mi kezeink közül kerülnek ki a dalok, hanem nagyon-nagyon sok és fontos szerepe van és köszönettel tartozunk a stúdióban a hangmérnöknek, a zenei producernek, a koncertek során a hangmérnöknek, a fénytechnikusnak, a jegyszedőnek, a gitár technikusnak aki a hátunk mögött állja végig a koncertet. Azt pedig, hogy sikeres a munkánk és van értelme csinálni onnan tudjuk nyomon követni, hogy a koncert helyszíneken telt ház van. Köszönetképpen azon dolgozunk, hogy aki koncert után hazamegy azt mondja, hogy de jó volt, de jól szólt, jó buli volt, jól éreztem magam, és ne azt hogy nem volt jó, nem is láttam semmit, nem hallottam igazából a koncertet.

A köszönet nyilvánítással szerintem sosem volt baj. Ha valaki úgy érzi, hogy köszönettel tartoztunk és mi nem adóztunk akkor lehet, hogy be voltunk rúgva, vagy elcsúsztunk egy banánhéjon, de azok akik nem köszönik meg az adott pillanatot, vagy az adott éveket, azok nem mi vagyunk. 

 

 

Máté: Nagyon szeretnénk a Metallica tagjaival találkozni egy öltözőben és sörözgetni. Aláírást kérnék valamelyik testrészemre és bele tetováltatnám. Vagy például nagyon szeretnék a Motörhead-el, a Bristol Akadémián játszani egy klub bulit. De amit igazán szeretnénk, hogy ha nincs lehetőségünk feljebb jutni, hanem ezen a gyönyörű és borzasztóan kellemes állapotban maradunk, ha “csak ez” marad nekünk, akkor maradjon ez de azt kívánom, hogy még vagy ötven évig legalább. 

Amit el akarunk érni az nem a csúcsra való feljutás. Mert ha valaki valóban erős, elszánt, becsületes, alázatos és nagy az akaratereje, az eléri a célját, fel tud jutni a csúcsra, nem az a nehéz, hanem fennt maradni. A lényeg az, hogy nagyon szeretjük ezt ami van, azon dolgozunk, hogy még több, még jobb, még nagyobb legyen, de ha “csak ennyi” adatik meg nekünk, akkor tartson jó sokáig még.

 

 

Máté: Köszönjük!