KulturSzalon

 

 

 

Maurice Ravel (1875-1937) 1911-ben komponálta a „Nemes és érzelmes keringők” című, nyolc, egymáshoz szünet nélkül kapcsolódó zongoradarabból álló sorozatot, melyet 1912-ben zenekari változatban is elkészített. A keringő, ez az érzelmek kifejezésére oly alkalmas tánctípus Ravel megfogalmazásában – sok esetben a címnek is ellentmondó módon – kissé hűvös, mértéktartóan érzelmes, néhol szinte iróniába hajló, szellemes muzsikává válik

 

Manuel De Falla (1876-1946) a századforduló legnagyobb spanyol zeneszerzője. Művészete a spanyol népi dallam- és ritmusvilágban gyökerezik, stílusa a francia impresszionisták példáján kristályosodott ki. Az „Éjszakák a spanyol kertekben” című kompozíciója 1916-ban keletkezett, bemutatója öt évvel később Londonban volt. A mű – műfaji megjelölése szerint szimfonikus impressziók zongorára és zenekarra - nem zongoraverseny, bár a szólóhangszer a versenyművek technikai követelményeinek színvonalán van, de nem is programzene. De Falla saját megfogalmazása szerint: „Megírásának célja az volt, hogy helyek, érzelmek és érzetek emlékét idézze fel.” A darab témái között ritka az idézetszerűen felhasznált népdal, de a dallamok ritmusát, harmóniáit, díszítő technikáját az andalúziai népi táncdalok ihlették. Az első tétel („A Generalife-kertben”) színhelye a granadai Alhambra feletti domboldalon elterülő gyönyörű kert. A zenei anyag két fő dallama hol eredeti formájában, hol megfordítva hangzik fel. A második tétel („Távoli tánc”) háromrészes szerkezetű. Az első rész témája pregnáns ritmus fölött megszólaló nyugodtabb táncdal, a középrész pedig egy keleties, lírai melódián nyugszik. A visszatérést feszült motívum-töredékek jelzik. Megszakítás nélkül, attacca következik a harmadik tétel („A Sierra de Córdoba kertjeiben”). Az első két rész kissé visszafogott jelegével szemben ez a tétel kirobbanóan erőteljes, vad muzsika. A Córdoba fölé hajló dombok egyik kertje a színhely, ahol túlfűtött, forró hangulatú éjszakai vígasság zajlik: cigányok szolgáltatják a zenét és a táncot. A szabad, rondó formájú tételben hol a spanyol cigányok muzsikáját, hol dúsan ékesített arabos dallamvilágot, hol a tánc dobogó lépéseit idézi a 3/4 és 6/8 lüktetésű zene. A tétel vége sejtelmes pianissimóban hal el: a spanyol kertek éjszakáinak képe szertefoszlik a hajnali fényben.

 

César Franck (1822-1890) életműve a francia muzsika 19. századi megújulásának jelképe. Műveiben különös, egyéni hangot üt meg: egyesíti a romantika harmóniavilágát a klasszikus ellenponttal. Működése iskolát teremtett hazájában, de egyes művei hazáján kívül is mindenhol népszerűek. Különösen hegedűszonátája (melyet számos más hangszerre is átírtak), orgonadarabjai és egyetlen szimfóniája állandó műsordarabja a hangversenytermeknek.

A d-moll szimfónia első tétele (Lento – Allegro non troppo) tragikus hangú, lassú bevezetéssel indul, amely különös módon a tétel első dallamának megjelenése után ismét megszólal. A viharos erővel meginduló Allegro rész végig a szenvedély és az emelkedett érzelmek hangján zeng. A pontozott ritmusú markáns főtémát lágy, gyengéd melléktéma, majd nagyfeszültségű zárótéma követi. A tételt rövid, erőteljes kóda fejezi be, melynek utolsó ütemei ismét lassú tempóban idézik fel a főtéma első motívumát. A második tétel (Allegretto) háromrészes forma, az egyes részek önmagukban is három szakaszos egységeket alkotnak. A tétel líraian lágy, hárfával kísért angolkürt szólóval indul. középrészében ezt a lírai hangot a vonósok sejtelmesen halk futamai váltják fel. A befejező részben a két hangulat egybeolvad. A harmadik tétel (Allegro non troppo) a vonóskar izgatott ritmusaival kezdődik, amely fölött megszólal a drámai erejű főtéma. A tétel szonátaforma jellegű, bár újszerű megoldásként a korábbi tételekből átvett motívumokat halljuk újra, a zárótéma helyén például a második tétel első dallamát halljuk, a kóda pedig az első tétel témáit idézi vissza.

 

 

Dvorak: STABAT MATER OP.58.