Jelenlegi hely
A műsor helykitöltő elem két hirdetés között?
2012. december 5. 13.01 | zoldi.laszlo
Tegnap este társaságban múlattam az időt, ahol egy tévésorozat ürügyén szóba kerültek azok a fránya reklámok. Barátom felesége elmesélte az Ügyvédek című széria egyik epizódját. Idegbeteg nő ejtette fogságba a nagy tévétársaság elnökét, székhez kötözte, és rá irányította a házilag készített ágyút. Telefonon pedig azzal fenyegette a céget, hogy ha záros határidőn belül nem utal át a számlájára ötmillió dollárt, akkor csúcsidőben lövi agyon a neves túszt. Ezen elvitatkozgattunk.
A társaságból hárman láttuk a filmet. A második kiemelte, hogy volt benne egy hátborzongató pillanat, amikor eltűnődött a reklám mindenhatóságán. A tárgyalás oda lyukadt ki, hogy a tévétársaság több lehetőséget látott a főnök halálában, mint a váltságdíj kifizetésében. Így nem kell leperkálni a pénzt, ráadásul csúcsidőben győzheti le a konkurenciát. Mindenki várakozóan nézett rám, elvégre én volnék az újságíró, aki foglalkozik ilyesmivel. Nem tudták, hogy lépcsőházi gondolkodó vagyok, akinek majdnem mindig utólag jut eszébe, hogy mit kellett volna mondania.
Csupán annyit nyögtem ki, hogy emlékszem még egy mozzanatra, ami fontos lehetett, egyelőre azonban nem tudok vele mit kezdeni. Az emberrablóval tárgyaló tévés vezető arra kérte az idegbeteg nőt, hogy ne „egészkor” lője agyon az elnököt, hanem utána három perccel. Előbb ugyanis a reklámblokkot sugározzák. Szörnyülködtünk egy darabig, lám, hová fajult a XXI. századik televíziózás. Már itthon ötlött fel, hogy hol olvastam az esetet, amely arról tanúskodik, hogy a múlt század harmincas éveiben se működött másként a kapitalizmus. Némi kutakodás után megtaláltam A televízió háborúba megy című könyvet.
A szerző, Wisinger István kifejti, hogy amikor kitört a spanyol polgárháború, az amerikai CBS rádiótársaság a legtapasztaltabb tudósítóját, Hans von Kaltenborn-t küldte a pireneusi hadszíntérre. A német származású újságíró tanyát vert a még Franciaországhoz tartozó hegytetőn, a bérelt házból vezetéket húzott a szakadék peremén fölhalmozott szénaboglyára, onnan nézett alá. A már Spanyolországhoz tartozó völgyben éppen dúlt a sorsdöntő jelentőségű ütközet a köztársasági és a Franco-féle csapatok között. A helyszíni tudósító várta, hogy bejelentkezhessen a tengeren túli hallgatók otthonába, amikor fülére szólt a New York-i technikus: „Kérünk még három percet, Mr. Kaltenborn, előbb a reklámokat játsszuk be.” Úgy rémlik, hogy nem is fajult el a kereskedelmi média, csak éppen visszatért önmagához.
