KulturSzalon

 

De ha a Galamus gyurcsányista vagy bármilyen ista lett volna, ha tehát bármelyik politikai csoportosuláshoz csatlakozott volna, most aligha szűnik meg. Szellemi függetlenségének épp az a bizonyítéka, hogy befejezte működését. A választási ciklus harmadik évében az ellenzéki csoportok mögött már feltünedeznek a szponzorok, és ha fantáziát láttak volna az értelmiségi fórumban, nem kéne nekrológot írni róla. A szellemi műhely megszűnése azt sejteti, hogy az amúgy széthúzó ellenzék intellektuális színvonala csekély. Ha akadtak is politikusok, akik olvasták a véleményportált, meggyőzték magukat, hogy ezeket a szerzőket nem lehet betörni - mondják a magukét. Ezért mindegy is, hogy szellemi restségből vagy politikai számításból nem támogatták a rosszabb létre szenderült Galamust.

 

Ami engem illet, egyik támpontom volt a szabálytalan szerkesztőség. Információs igényemet más forrásokból gyorsabban elégíthettem ki, a Galamushoz kapcsolódó értelmiségiek véleménye azonban hiányzik majd. Szükségem volna arra, hogy vitatkozzak, és néha egyetértsek velük. Írásaikban sok jó mondatot találtam, egészen pontosan 137-et, ami a napilapok mezőnyében megfelel a Magyar Nemzet vagy a HVG.hu teljesítményének. Mindig nagyra tartottam a filozófus Lendvai L. Ferencet, aki vén fejjel meglepő karriert csinált; a magyar sajtó egyik legjelentősebb publicistája lett. Cikkírói pályafutása előtt nem ismertem a jogász Lánczos Verát, akinek az eszmefuttatásai szintén gyakran gondolkoztattak el. A szociológus Andor Mihály a kormány helyébe képzelte magát, és csípős glosszák görbe tükrében láttatta Orbánék országlását. Mihancsik Zsófia szerkesztői munkája nélkül pedig a Galamus aligha húzhatta volna idáig. Ha mégis érkezik valahonnan pénz a folytatáshoz, akkor tegnap óta szokatlan élményben lehet része: ne