Belépés
Beküldés
Jelenlegi hely
Miért tüntették ki Majtényi Lászlót?
Bayer Zsolt lovagkeresztjéhez hozzászólt az ismert alkotmányjogász is. Ma reggeli okfejtését azonban mellőzném, mert sokkal inkább érdekel az egyik mellékmondata. Majtényi azt árulta el a tévéstúdióban, hogy annak idejét őt Bajnai Gordon miniszterelnök javasolta kitüntetésre Sólyom László államfőnek, mert lemondott az Országos Rádió és Televízió Testület elnökségéről. A lemondás okát úgy fogalmazta meg, hogy az MSZP és a Fidesz elcsalta a rádiófrekvencia-pályázatot.
A kormánypárt és a legerősebb ellenzéki párt összefogott tehát, és egy-egy hozzá közel álló céghez passzolta át a két leghallgatottabb kereskedelmi rádió hirdetési bevételeit. Ez fölháborította a médiahatóság elnökét, aki a lemondásával tiltakozott az elvtelen megállapodás ellen, sőt a korabeli sajtóban a miniszterelnök is kifejtette a rosszallását. Na, épp az utóbbival van gondom. Bár nem ismerhetem a Franciaországban időző és egy multi cég igazgatójaként dolgozó Bajnai Gordon helyzetértelmezését, némi fenntartással fogadom a reggeli műsorban váratlanul elhangzott információt.
Elképzelhető persze, hogy Bajnai miniszterelnök úgy vélte: cinikus ugyan a két párt mutyija, mégsem ér annyit, hogy emiatt egyszerre rúgja össze a port a jelenlegi (MSZP) és a valószínűleg következő (Fidesz) kormánypárttal is. Mindazonáltal a végrehajtó hatalom fejének talán célravezetőbb, eredményesebb, hatásosabb, sikeresebb rosszallásra is telt volna az erejéből. Ha nem így ítélte meg, akkor bizony ingatagnak kell minősíteni a pozícióját. Ebben az esetben viszont a mutyi ellen tiltakozó Majtényi László fölterjesztése a kitüntetésre nem más, mint a kormányfői lelkifurdalás bizonyítéka. Annak is gyöngécske, ha a történtek után hét évvel, egy mellékmondatból derült ki a nyilvánosság számára.
Egyébként a két nagy párt összekacsintása nem volt előzmény nélküli. Megelőzte egy médiatörvény-javaslat. A nyilvánosságról szóló jogszabály-tervezetet a szocialista és a fideszes politikusok a nyilvánosság kizárásával dolgozták ki. Kezdeményezésüket végül is nem a szakmai felháborodás söpörte el, hanem a magát egyre erősebbnek érző Fidesz vonult ki a jogalkotási folyamatból. Majd 2010 tavaszán hatalomra jutott, és az ellenzékbe szorult szocialistákat is kizárta az egyezkedésből. A kétharmados többségével elfogadott, jelenleg is érvényes és a nyilvánosságot korlátozó médiatörvény a közvetlen előzményét „tisztelheti” a mutyizó jogszabály-tervezetben és a lezsírozott rádiófrekvencia-pályázatban.











