KulturSzalon

 

Hozzászólásában az általam említett Levon Helm és Phil Collins mellett még két olyan dobost ajánl a figyelmünkbe, aki énekessé képezte át magát. Steven Tylert az Aerosmithből és Dave Grohlt a Nirvanából. A mellékelt linkek szerint csakugyan kiváló hangjuk van - ezt Tylerről eddig is tudtam. De linkelt egy válogatást is az éneklő dobosokról, amelyen nem szerepel a csütörtökön elhunyt Helm. Ebből számomra legföljebb az következik, hogy a zenei szerkesztő is tévedhetett. Hadd hozzak erre példát. A YouTube-on nemrégiben sikerült föllelni a Bring It On Home To Me előadóiról egy összeállítást. Legalább húszan éneklik a gyönyörű számot, az egyik jobban, mint a másik. Ám hiányzik közülük Little Richard, aki szerintem a leghitelesebben adta elő az örökzöldet. Vajon miért? 

 

A dallama fülbemászó, a szövege egyszerű. Az éneklő szerelme félrekefélt, ő azonban megbocsát neki, csak jöjjön haza. (Szó van még olyan motivációs tényezőről is, mint az ékszer és a pénz.) A felvételen hallható vegyespáros is - csak a lényeget nem érti a szerkesztő. Aligha énekelhet egymásnak nő meg férfi, a dal ugyanis épp a másik hiányáról szól. Továbbá nem énekelheti tizen- vagy huszonéves sem, mert nincs arra pénze, hogy visszacsalogassa az elcsatangolt szerelmét. Csak olyasvalaki adhatja elő hitelesen, aki egy-két (három) évtizeddel idősebb a csalfa élettársnál, és a megaláztatás ellenére vágyakozik rá.

 

Little Richard kicsi ember óriási hanggal. Születési hiba miatt sánta, és aki látta vagy húsz évvel ezelőtt a budapesti Kisstadionban, ahol kizárólag kidolgozott testű férfitáncosokkal vétette körbe magát, az sejtheti a szexuális irányultságát is. Amúgy pedig hajlamos zongora tetejéről a közönség közé hajítani vastag aranyláncokat. Miért ne képzeljem el róla, hogy ilyesmivel láncolja magához a fiúkat? Miközben énekli a rockirodalom egyik legszebb dalát, mintha ez a komplikált érzés törne elő a torkából. Mellesleg a dalszövegírók toldalék kifejezését, a baby-t hallatva kivágja a magas cét.